Barca: Mindig az utolsó gólok a legkedvesebbek - Messi

2014.11.06. 08:33
null
Az amszterdami meccsen Messi jelentette a különbséget (Fotó: Reuters)
Az Amszterdamban szerzett duplájával – a katalánok az Ajax vendégeként győztek 2–0-ra és biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben – már 71 találatnál jár a Bajnokok Ligájában a Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi, aki a Raúl által eddig szólóban tartott rekord beállításával nem foglalkozott különösebben, és szerinte amúgy is mindig az utolsó gól a legkedvesebb.



„Sikerült nyernünk és ezzel megvan a továbbjutás, most nagyon boldogok vagyunk. Az ellenfél jól futballozott, sokat kiellett dolgoznunk ezért a győzelemért” – mondta a találkozót követően Messi, aki kitért csapattársára, a nyáron szerződtetett, de eltiltását követően csak a közelmúltban visszatérő Luis Suárezre is.

„Luis nagyszerű futballista, és ha apránként elsajátítja a Barcelona stílusát, akkor nagy segítségünkre lesz és sok örömet szerez majd a szurkolóknak, de egyelőre még csak három meccsen játszhatott velünk. Én örülök, hogy itt van velünk.”

Messi nem ragozta túl, hogy beérte Raúl gólrekordját.

„Most erről a gólról beszélünk, de nem tudom, hogy mennyire lesz felejthetetlen. Mindig az utolsó gólok a legkedvesebbek, a legemlékezetesebbek és persze a legfontosabbak.”

„Szenvedtünk, ám egy jó riválissal találtuk szembe magunkat, viszont értékes győzelmet arattunk, amellyel bebiztosítottuk a továbbjutásunkat – nyilatkozta Xavi, aki a mundér becsületét szem előtt tartva kiállt az elmúlt napokban kritizált Luis Enrique mellett. – Egy vereség után aligha kell stílusváltásról beszélni. Ez sokkal inkább a szezonkezdetnek szól.”

„Csodálatos volt a csapat hozzáállása a mérkőzéshez, különösen a második félidőben – nyilatkozta Luis Enrique vezetőedző, aki a két bajnoki kudarcot nem tragédiaként fogta fel, így ez a mostani siker sem volt számára komoly megváltás. – Belülről azért máshogy éltük meg ezt az időszakot. Nem sérültünk meg, legfeljebb karcolásokat szereztünk. Egyértelmű, hogy akadnak javítanivalóink, de ezek inkább hozzáállásbeli dolgok.”

„Nehéz ezen a szinten tartósan jól teljesíteni, de ebben a meccsben több volt számunka, többet érdemeltünk volna. Egy gólt és egy büntetőt – kesergett a vesztes Ajax szakvezetője, Frank de Boer. – Elégedett lehettem az első félidőben nyújtott teljesítményünkkel, de a végén már annak is elszalasztottuk a lehetőségét, hogy a döntetlenért küzdhessünk a hajrában. Nem tudom elmarasztalni a játékosaimat, a piros lap számunkra a mérkőzés végét is jelentette egyben.”

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
9 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35