BL: örül a Dortmundnak a Juve Klopp-rajongó aranylabdása

2014.12.15. 14:24
Pavel Nedved, a Juventus igazgatósági tagja kiegyenlített csatát remél a Dortmund ellen, s bár nagyra tartja az ellenfelet, örül, hogy nem kaptak nehezebb ellenfelet a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői sorsolásán.

„Nagyon körültekintőnek kell lennünk, hiszen a Dortmund fiatal csapat sok tehetséges labdarúgóval. Persze lehetett volna rosszabb is a sorsolás, amikor megkaptuk a Borussiát, még ott volt a kalapban a Bayern és a Real Madrid is. Kiegyenlített párharcra számítok – értékelte a sorsolást az aranylabdás Pavel Nedved, a Juventus korábbi játékosa, jelenlegi igazgatósági tagja. – Van néhány csapat, amellyel lehetetlen versengeni, úgyhogy örülünk, hogy olyan ellenfél jutott nekünk, amely ellen van esélyünk. Nagy rajongója vagyok Jürgen Kloppnak, a csapata elleni párharc híven jelzi majd, mit ér a játékerőnk az európai porondon. Nagyon kíváncsian várom a párharcot.”Pavel Nedved, a Juventus korábbi játékosa, jelenlegi igazgatósági tagja. – Van néhány csapat, amellyel lehetetlen versengeni, úgyhogy örülünk, hogy olyan ellenfél jutott nekünk, amely ellen van esélyünk. Nagy rajongója vagyok Jürgen Kloppnak, a csapata elleni párharc híven jelzi majd, mit ér a játékerőnk az európai porondon. Nagyon kíváncsian várom a párharcot.”

„Be kell vallanom, sokkal kevésbé izgultam ezen a sorsoláson, mint általában szoktam, hiszen a német bajnokságbeli helyzetünk most sokkal fontosabb. Különben is, a Bajnokok Ligája eme szakaszában már nincs könnyű ellenfél” – mondta Michael Zorc, a Dortmund sportigazgatója, aki csereként pályára lépett a két csapat 1997-es, 3–1-es dortmundi győzelemmel végződő BL-döntőjén.

Legfrissebb hírek

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44