Chelsea: A jobb csapat nyert, kezdődhet a BL - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.11. 09:05
A csoportelsőségét már a záró forduló előtt biztossá tevő Chelsea menedzsere, José Mourinho úgy véli, megérdemelten verték meg 3–1-re a Sportingot, s hozzátette, a Bajnokok Ligája érdemi része most kezdődik.

„Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. Akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, komolyan vették a meccset, és az alapemberek is megtették, amit a mérkőzés megkívánt tőlük. Megérdemelten nyertünk, a jobb csapat diadalmaskodott” – szögezte le Mourinho.

„A nagycsapatok közül csak a Liverpool esett ki, a végső győzelemre is esélyes együttesek még versenyben vannak. A Bajnokok Ligája érdemi része most kezdődik. A legutóbbi idényben nem tartoztunk Európa legjobb négy csapata közé, mégis bejutottunk az elődöntőbe. Lépésről lépésre haladunk, meglátjuk, ebben a szezonban mit érünk el” – tette hozzá a portugál menedzser.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 6. FORDULÓ

Chelsea (angol)–Sporting CP (portugál) 3–1 (Fabregas 8. – 11-esből, Schürrle 16., Obi Mikel 56., ill. J. Silva 50.)
Maribor (szlovén)–Schalke 04 (német) 0–1 (Meyer 62.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Chelsea 6 4 2 17–3 +14 14
2. Schalke 6 2 2 2 9–14 –5 8
3. Sporting CP
6 2 1 3 12–12 0 7
4. Maribor 6 3 3 4–13 –9 3

 

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02
Ezek is érdekelhetik