Chelsea: drukkereket tiltottak ki esetileg a Stamford Bridge-ről

2015.02.19. 20:25
A Chelsea labdarúgócsapatának hivatalos közleménye szerint három szurkolót ideiglenesen kitiltottak a Stamford Bridge-ről, a gyanú szerint ugyanis ők nem engedtek fel a metróra egy fekete bőrű férfit a keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a Richelieu-Drouot állomásnál.

Ha elegendő terhelő bizonyítékot találnak a bűnösségükre, a Chelsea örökre eltiltja őket a meccsek látogatásától. A londoni klub szoros együttműködésben dolgozik az eset idején jelenlevő szurkolókkal, valamint a londoni és a párizsi rendőrséggel az ügy részleteinek felderítésében.

Mint ismert, a hatóságok nyomozást indítottak azoknak a Chelsea-szurkolóknak az ügyében, akik a kedd esti PSG-Chelsea Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőzően nem engedtek felszállni egy fekete bőrű férfit. A világsajtót bejáró videofelvételeken tisztán látható, hogy a szurkolók többszöri próbálkozás ellenére sem engedték felszállni a férfit a szerelvényre, és közben ezt énekelték: „Rasszisták vagyunk, rasszisták vagyunk, és nekünk így jó."

A The Guardian úgy tudja, ha a gyanúsítottak bűnösnek bizonyulnak, akár három év börtönt is kaphatnak.

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
17 perce

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
23 órája

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59

„Most egy kicsit élvezzük” – Luis Enriquének csupán egy trófea hiányzik az új PSG-rekordhoz

Francia labdarúgás
2026.05.14. 11:29

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58

Désiré Doué döntött, a PSG hajszálnyira az újabb bajnoki címtől

Francia labdarúgás
2026.05.10. 23:19

PSG: Luis Enrique nem ment el a saját születésnapi bulijára

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 11:49

Az Arsenal és a PSG is a bérleteseknek kedvez a budapesti BL-döntős jegyvásárláskor

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 14:11
Ezek is érdekelhetik