BL: Több góllal is nyerhettünk volna – Juhász Roland

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.14. 22:29
Egygólos (1–0) győzelmet aratott a walesi TNS vendégeként a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Juhász Roland, a fehérváriak rutinos védője a helyzetkihasználástól eltekintve elégedett volt övéi teljesítményével.

„Több góllal is megnyerhettük volna a mérkőzést – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Duna Tv-nek Juhász Roland. – Különösen az első félidőben voltak nagy helyzeteink, az ellenfél egy-egy pontrúgásból és kontrákból volt inkább veszélyes. A második félidőben talán még jobban kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, szerencsére jött a gól is. Összességében megérdemelten nyertünk."Juhász Roland. – Különösen az első félidőben voltak nagy helyzeteink, az ellenfél egy-egy pontrúgásból és kontrákból volt inkább veszélyes. A második félidőben talán még jobban kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, szerencsére jött a gól is. Összességében megérdemelten nyertünk."

„Új edzővel és több új játékossal vágtunk neki a szezonnak, ráadásul a mérkőzés előtt más nehézségeink is voltak. Ennek ellenére azt mondom, hogy elég jól muzsikált a csapat. Persze ahhoz, hogy később megjöjjön az önbizalmunk, ilyen mérkőzésekre van szükség, akkor jobb lesz a helyzetkihasználásunk. Az ehhez hasonló találkozókat pedig több góllal is meg tudjuk nyerni."

„Szerencsére elég nagy a keretünk, és olyan játékosok vannak benne, akikre bármikor bármilyen szituációban lehet számítani. A legfontosabb kérdés a kapusé volt, de Gábor Péter nagyszerűen megoldotta a feladatát, magabiztos volt. A védőknek nagyon fontos, hogy olyan kapus álljon mögöttük, aki magabiztosságot sugároz. Abszolút végig azt éreztem rajta, hogy nincs megilletődve, amiért neki külön is gratulálok. Támadásainkban is látszott, hogy a kombinatív játék rendben volt, de azért ennél is erősebbek leszünk, ha mindenkire lehet számítani."

„A visszavágón a helyzetkihasználásunkon mindenképpen változtatni szeretnénk. A szervezettségünk rendben volt, ugyanígy kell nekiállnunk a hazai mérkőzésnek is, mert ezzel az egy találattal nem dőlt el semmi. Jó eredményt értük el, de úgy kell otthon pályára lépnünk, mint ha az első felvonás nulla nulla lett volna. Óriási hiba lenne, ha már most a visszavágónál előrébb tekintenénk, csak a soron következő feladatra szabad koncentrálnunk."

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
9 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
21 órája

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
2026.08.14. 16:32

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01