FTC: „A fiúknál ugyanez volt, nem lehet felkészülni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.12. 08:54
A Ferencváros női labdarúgócsapata 2–0-s vereséget szenvedett a holland-belga közös bajnokság ezüstérmesétől, a Twentétől a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában. A Fradi vezetőedzője, Dörnyei Balázs a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, alsóházi magyar együttesek ellen nem lehet megfelelően felkészülni a nemzetközi kupaküzdelmekre – ugyanezt tapasztalta meg Thomas Doll alakulata is.



„Tudtuk, hogy a Twente nagyon erős, nálunk jobb csapat, ám ez az első félidőben nem derült ki. Addig pariban voltunk a hollandokkal, sőt talán több lehetőségünk akadt a gólszerzésre. Sokkal kevésbé volt egyoldalú a meccs, mint arra sokan számítottak, de ezen a szinten már fél helyzetből gólt kell tudni lőni. Sajnálom, hogy a Twente mindkét találata pontrúgás utáni lecsorgóból született – ilyen szituációkból nem szabad gólt kapni. Reális különbség alakult ki, és bármilyen fura ezt kimondani, ennek most örülhetünk, noha nyilván egy álommal szegényebbek vagyunk” – értékelt Dörnyei Balázs a fradi.hu-nak.

„Akkor vehetnénk fel a versenyt a Twente-szintű csapatokkal, ha több időnk lenne felkészülni, ha rendszeresen ilyen meccseket játszanánk – ők ezt megtehetik, mi nem. Ezekre a találkozókra alsóházi magyar csapatok ellen nem lehet felkészülni – ugyanezt tapasztalták meg a fiúk is. El kell gondolkodni azon, hogy miként tudunk évente sokkal több ilyen szintű meccset játszani” – elmélkedett a szakember.

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
Tegnap, 11:45

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
Tegnap, 10:46

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19
Ezek is érdekelhetik