Lionel Messi Rómában lehet százados a Bajnokok Ligájában

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2015.09.16. 12:45
null
Lionel Messi 2009-ben BL-győzelemnek örülhetett az Olimpicóban (Fotó: Action Images)
A Barcelona szerdán Rómában kezdi menetelését a Bajnokok Ligája-címvédés felé vezető úton. A város eddig is különleges helyet foglalt el Lionel Messi szívében, mivel az első, 2009-es BL-döntőjét éppen a Stadio Olimpicóban játszotta – 2006-ban, az Arsenal ellen (2–1) sérülés miatt nem lépett pályára –, s góllal járult hozzá a Manchester United 2–0-s legyőzéséhez. Az pedig már most biztosra vehető, hogy az újabb római fellépést sem felejti el, ez lesz ugyanis a századik mérkőzése a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

Az elsőre azonban aligha gondol vissza örömmel, 2004. december 7-én a Barcelona vereséget szenvedett a Sahtar Doneck otthonában (0–2), ráadásul az első góljára majdnem egy évet kellett várnia: tíz szezonnal ezelőtt, a 2005–2006-os idényben, november 2-án a Panathinaikosz ellen (5–0) talált be először. Mondjuk azóta belelendült, immár hetvenhétnél tart. Pusztán összehasonlításképpen, ha a Roma jelenlegi keretében lévő játékosok BL-góljait összeadjuk, huszonkettővel kevesebb jön ki, igaz, Messi nélkül a barcelonai futballistáknak is „csak” hatvan góljuk lenne.

A zseniális argentin csatár egyébként az első idegenbeli BL-gólját 2007. október 2-án szerezte a Stuttgart ellen (2–0), s azóta sem fordult elő vele, hogy Barcelonától távol ne talált volna be a kapuba valamelyik szezonban. A spanyol együttes az elmúlt tíz idényben ötvenhét találkozón kilencvenkétszer talált be vendégként, ebből Messi harmincnégyet vállalt magára – a semleges pályán rendezett BL-döntőket is számolva harminchatot. S azt se felejtsük el, hogy még mindig csak 28 esztendős, tehát bőven van ideje gyarapítani góljai számát.

„Imádom Messit – jelentette ki a Roma korábbi kiváló argentin csatára, Gabriel Batistuta. – Van egyáltalán olyan, aki nem? Nincs nála jobb, egyszerűen hihetetlen. Biztos, hogy másik bolygóról érkezett.”

A Roma ellen viszont nemhogy idegenben, még hazai pályán sem talált be tétmérkőzésen, igaz, nehezen tehette volna, mivel még nem is játszott ellene, a szerdai lesz az első alkalom. Tekintve, hogy a rómaiak a legutóbbi kilenc BL-mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg, míg a Barca a legutóbbi tizenegyből tízet, könnyen elképzelhető, hogy a csoportkör első fordulója után Messinek már lesz gólja az olasz csapat ellen. Ha győzelemmel is párosul, az tökéletes lenne jubileumnak.

S az első mérkőzésével ellentétben szívesen emlékezne rá évekkel később is.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-csoport
20.45: Bayer Leverkusen–BATE Boriszov
20.45: Roma–Barcelona (Tv: M4)
F-csoport
20.45: Dinamo Zagreb–Arsenal (Tv: Sport2)
20.45: Olympiakosz Pireusz–Bayern München (Tv: Sport1)
G-csoport
20.45: Dinamo Kijev–FC Porto
20.45: Chelsea–Maccabi Tel-Aviv (Tv: AMC)
H-csoport
20.45: Valencia–Zenit
20.45: Gent–Lyon

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
11 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
14 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01
Ezek is érdekelhetik