BL: Rooney utolért egy legendát, rendkívül büszke rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 06:08
null
Rooney Denis Law nyomdokaiba lépett – gólja pedig MU-sikert ért (Fotó: Action Images)
Wayne Rooney, a Manchester United támadója győztes gólt szerzett a CSZKA Moszkva elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen kedd este, utolért egy klublegendát – és nyilatkozott is róla.

„Rendkívül büszke vagyok, hiszen Denis Law klubunk legendás alakja. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ugyanannyi gólom van, mint neki” – reagált Wayne Rooney arra, hogy keddi fejese révén 237 gólhoz érkezett az MU vörös mezében, és utolérte a maga termését 1962 és 1973 között leszüretelő, jelenleg 75 esztendős skót klasszist.

Rooney 2004-ben egy BL-meccsen, a Fenerbahce elleni mesterhármassal kezdte a manchesteri gólgyártást, és ha még 13-szor betalál az ellenfelek kapujába, megelőzi a rangelső Sir Bobby Charltont is (249). De egyelőre a győzelem a fontosabb számára:

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, mindig kemény feladat feltörni egy elsősorban védekezni érkező csapatot. Aztán csak-csak sikerült kicsalogatnunk őket, jött a helyzet, megszületett a gól, és elkönyvelhettük ezt az igen fontos győzelmet ebben a rendkívül kiélezett csoportban. Szerencsére most már mi állunk az élen.”

A csapatkapitány hálásan méltatta David de Geát, aki óriási bravúrral védte Seydou Doumbia közeli lövését nem sokkal a meccset eldöntő gól előtt.

„Kulcsfontosságú védés volt, le a kalappal, hogy egy számára viszonylag eseménytelen mérkőzés eme izgalmas pillanatában ennyire tudott koncentrálni.”

„Minden játékosomért kiállok, nem csak Wayne Rooneyét, de hát ő mindig a középpontban van, rendszerint róla kérdeznek – fűzte tovább a történetet Louis van Gaal, az MU menedzsere. – Wayne az Wayne, mindig lesz mit hozzátennie a csapat játékához. Nagyon boldog vagyok, mert megint előretoltam befejező csatárnak, és meg is lett az eredménye. A gól minden elemében fantasztikus volt Marcos Rojo szerelésétől Michael Carrick indításán át Jesse Lingard beadásáig és Ronney fejeséig.”

Van Gaal nem elégedetlen, hogy csak egy gólra futotta csapata erejéből – amit látott, biztató számára, különösen, hogy az MU először volt képes legyőzni egy orosz csapatot hazai pályán.

„Természetesen meg vagyok könnyebbülve, hiszen egy támadó szellemű, helyzeteket kialakító csapatot láthattunk egy nagyon jól szervezett védelemmel szemben. Nyolcvankilenc percen át kontrolláltuk a meccset, egyszer, Seydou Doumbia helyzetét megelőzően lankadt csak a figyelmünk, igaz, ott el is úszhatott volna a meccs. Ha az a lövés bemegy, most másképpen ülök itt. De ettől függetlenül teljesen megérdemeltnek tartom a győzelmünket.”

EMLÉKEZTETŐ

B-CSOPORT
Manchester United–CSZKA Moszkva 1–0 (Rooney 79.)
PSV–Wolfsburg 2–0 (Locadia 55., L. de Jong 86.)


A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 2 1 1 5–4 +1 7
2. PSV 4 2 0 2 6–6 0 6
3. Wolfsburg 4 2 0 2 4–4 0 6
4. CSZKA Moszkva 4 1 1 2 4–5 –1 4

 

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
7 órája

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik