BL: Ezt a légkört éreztem a 2014-es Realnál is – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.25. 22:32
null
Zidane reméli, CR és Benzema is bevethető lesz kedden (Fotó: Action Images)
Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntő sajtótájékoztatóján elmondta, a sérüléssel küszködő Cristiano Ronaldo és Karim Benzema bevetése valószínű az Etihad Stadionban.

 

„Úgy tervezzük, hogy pályára lép Cristiano Ronaldo és Karim Benzema is, de most lesz a meccs előtti utolsó edzésünk, és meg kell figyelnünk, milyen állapotban vannak. Jelenleg jól vannak, és azt hiszem, mindketten bevethetők lesznek. A terv az, hogy pályára lépnek, százszázalékos állapotban” – nyilatkozta Zidane.

„A formánk egész jó, valószínűleg az eddigi legjobb ebben a szezonban. Mindent megteszünk, hogy betaláljunk, és hogy tisztán tartsuk a kapunkat. Ugyanakkor készülhetünk, amennyit tudunk, de a pályán sokszor teljesen más történik, mint amit előzőleg elképzeltünk. Ha területet adunk a Citynek, megbánjuk, mert a játékosaik befurakodnak a vonalaink közé, és gondokat okoznak. A fontos, hogy százötven százalékot nyújtsunk a pályán. 2014-ben ugyanezt a légkört éreztem az öltözőben” – folytatta, utalva a Real Madrid legutóbbi BL-sikerére.

„Fontos, hogy élvezzük az elődöntőt, mert ez nem olyan dolog, amelynek minden évben részesei vagyunk. Nem szabad ugyanakkor hátradőlnünk azért, mert elértük ezt a szakaszt. A döntőbe akarunk kerülni, mindenki folytatni akarja a menetelést. Nem úgy akarunk továbbjutni, hogy csak védekezünk – jó futballt, jó játékot várok a csapatomtól. Forró szív és jeges fej kell – kontroll alatt kell tartanunk az érzelmeinket” – így Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MANCHESTER CITY (angol)–REAL MADRID (spanyol)
Manchester,
Etihad Stadion, kedd 20.45. Tv: M4 Sport, Sport 1. Élő, szöveges tudósítás az NSO-n!
A várható kezdőcsapatok az uefa.com szerint
Man. City:
Hart – Sagna, Otamendi, Kompany, Clichy – Fernando, Fernandinho – J. Navas, De Bruyne, D. Silva – Agüero
Real Madrid: K. Navas – Carvajal, S. Ramos, Pepe, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Bale, Jesé (Benzema, Lucas Vázquez), C. Ronaldo

Beveszi-e a Real Madrid az Etihadot? A Tippmixpro oddsmesterei minimálisan a Realt látják esélyesebbnek: a vendégsiker 2.40-szeres, a hazai 2.75-szörös pénzt ér.

Legfrissebb hírek

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
8 órája

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19