BL: Kassai pont annak nem adott pirosat, aki rászolgált – videó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.09.14. 14:07
null
Kétszer is villant a piros lap a BL-rangadó hajrájában (Fotó: Action Images)
Kassai Viktor összességében jól vezette a kedd esti PSG–Arsenal (1–1) Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést, a végén azonban csúszott egy hiba a ténykedésébe, mentségére szóljon, segítőjétől kapott információval alapján hozhatott hibás döntést.

A párizsi mérkőzés hosszabbításának perceiben Kassai Viktor háta mögött két PSG- és egy Arsenal-játékos civakodott.

A magyar játékvezető nem látta a történteket, segítője jelezte a dulakodást. Kassai Olivier Giroud-t és Marco Verrattit állította ki második sárga lappal, pedig ha valaki kiérdemelte volna, az pont Marquinhos volt.

A televíziós közvetítésben a kakaskodásból nem sokat lehetett látni, csak annyit, hogy Kassai a játékot megszakítva odafut és felmutatja a piros lapot a francia és az olasz játékosnak.

Egy másik felvételen azonban nyomon követhetőek a történtek, amelyek elkerülték Kassai és asszisztensei figyelmét.

Először Giroud ökleli fel Verrattit, ez akár még érhetne is sárga lapot, de nem feltétlenül. Az olasz reklamál, ekkor érkezik meg Marquinhos, aki hátulról meglöki az Arsenal csatárát. Giroud estében kihúzza Verratti lábát, aki másodszor is elesik. (Itt már nagyon kezdjük sajnálni, hogy az apró termetű középpályást állították ki.) Marquinhos újra két kézzel meglöki Giroud-t, aki Verrattival együtt a kiállítás sorsára jutott, míg a brazil hátvéd megúszta, pedig ő tett messze a legtöbbet a kiállításért.

A második videó alapján Kassai Viktor rossz döntést hozott a két kiállítással, de aligha lehetne ezt az ő nyakába varrni. Egy újabb erős érvet láthattunk a videobíró mihamarabbi bevezetése mellett? Talán már nincs is annyira messze…

Verratti pórul járt, de Wengernek hiába mondta… (Fotó: Action Images)
Verratti pórul járt, de Wengernek hiába mondta… (Fotó: Action Images)

A második félidőben beállt Giroud a meccs után azt mondta, mivel már volt egy sárga lapja, a találkozó végén különösen figyelt arra, hogy ne kövessen el szabálytalanságot.

„Egy kicsit odaléptem Verrattinak, mire ő feldobta magát – nyilatkozta az Európa-bajnoki ezüstérmes Giroud. – Nem értettem, hogy miért csinálta ezt, ezért kérdőre vontam, ő felugrott, Marquinhos pedig közben hátulról meglökött. Azt viszont nem tudom, Verratti hogyan került ismét a földre.”

Giroud hozzátette, szerinte a PSG futballistái szándékosan átverték Kassai Viktort. „Verrattinak is volt már egy sárgája, ezért nagyon meglepett a viselkedése” – mondta a francia támadó.

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
22 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54
Ezek is érdekelhetik