BL, A-csoport: Alexis-varázslat, Özil-tripla, Arsenal-gála

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.19. 22:38
null
Theo Walcott gólja után már az első félidőben megnyugodhatott az Arsenal (Fotó: Action Images)
Az Arsenal és a Paris SG is hozta a kötelezőt hazai pályán a Bajnokok Ligája A-csoportjában a Ludogorec, illetve a Basel ellen.

Az Arsenal esélyt sem adott a Ludogorecnek, igazi gálát tartott Londonban. A gólok sorát Alexis Sánchez nyitotta egy szép szóló utáni pazar átemeléssel. A vezetés megszerzése után a londoni csapat kissé visszább zárt, de a bolgárok nem tudták kihasználni, hogy ellenfelük átadja nekik a területet.

A szünet előtt Theo Walcott talált be Mesut Özil passzából, a német hét meccs után adott ismét gólpasszt.

Az igazi gála a szünet után kezdődött, a napokban a mellőzöttség miatt az eligazolás lehetőségét is felvető Alex Oxlade-Chamberlain rögtön a kezdés után betalált, majd Özil ért el mesterhármast. Az „ágyúsok” hatot lőttek, így jobb gólkülönbségükkel vezetik az A-csoportot.

Ez volt Arsene Wenger 100. győzelme az Arsenallal UEFA-sorozatban.

A PSG sokkal nehezebben szerezte meg a három pontot a Basel ellen. Az első félidőben nem ment a francia csapatnak, a helyzetek kialakítása is nehezen jött össze, és az első gólra a 40. percig várni kellett.

Ángel Di María gólja megnyugtatta a PSG-t, a Basel viszont próbálkozott az egyenlítéssel, de Lucas Moura 62. percben esett gólja eldöntötte a meccset. A végeredményt Edinson Cavani állította be tizenegyesből a 93. percben.

ALEXIS SÁNCHEZ GÓLJA



BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT

Paris SG–FC Basel 3–0 (Di María 40., Lucas Moura 62., Cavani 93. – 11-esből)
Arsenal–Ludogorec Razgrad 6–0 (Alexis Sánchez 12., Walcott 42., Oxlade-Chamberlain 46., Özil 56., 83., 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 3 2 1 – 9– 1 +8 7
2. Paris SG 3 2 1 – 7– 2 +5 7
3. FC Basel
3
–
1
2
1– 6
–5
1
4. Ludogorec 3 – 1 2 2–10 –8 1

 

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
17 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
18 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14