BL: Hozzátartozik az élethez a kritika, a szakértők véleménye számít igazán – Kassai

2016.11.03. 10:17
null
Kassai Viktor úgy véli, az igazi fokmérő a nemzetközi ellenőrző testületek értékelése (Fotó: Action Images)
Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékvezetői bizottságok értékelése számít igazán.

A 41 éves magyar bíró csütörtökön, az M4Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, az életéhez hozzátartozik a kritika, a mérkőzések közben kialakult helyzetek egy részét többféleképpen is lehet értelmezni, de az ellenőrök minden találkozó után „kivesézik” a munkájukat.

Kassai kedd este a 3–1-es hazai sikerrel záruló Manchester City–Barcelona Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést vezette, de az összecsapás után több szakértő és az angol sajtó is arról írt, hogy a magyar játékvezető sok hibát követett el.

A tesztelés fázisában lévő videobíróról Kassai azt mondta, a decemberben, Japánban sorra kerülő klubvilágbajnokságon – amelyen egyetlen európai bíróként ő is ott lesz – szintén kipróbálják majd az újítást.

„A technikának nincs hátránya, inkább meg kell találni azt a módszert, amellyel előnyösen és hatékonyan használható” – mondta a technológiai vívmányról, s hozzátette: a legfontosabb kérdés, hogy mikor alkalmazzák a videobírót, illetve hogy ki fogja alkalmazni.

A klub-vb-ről azt mondta Kassai, hogy Ring Györggyel és Tóth Vencellel együtt olyan feladatot kaptak, amilyent eddig még nem, s mivel ők is készülnek a 2018-as oroszországi világbajnokságra, a felkészülés részeként kezelik ezt az eseményt.

Legfrissebb hírek

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Nem lett a FIFA–UEFA szembenállás áldozata – bemutatjuk Slavko Vincicet, a világbajnoki döntő játékvezetőjét

Foci vb 2026
2026.07.17. 13:55

1990 óta tartó sorozat folytatódik a vb-döntőben

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:17

Slavko Vincic vezeti a spanyol–argentin vb-döntőt

Foci vb 2026
2026.07.17. 07:15

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29