BL: A gyerekeim imádják Messit és Neymart, jó az ízlésük – Buffon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.10. 22:57
null
Buffon nem nézte vissza a berlini döntőt (Fotó: AFP)
Az olasz bajnoki listavezető Juventus a spanyol élvonalban második helyen álló Barcelonát fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A torinói együttes vezetőedzője, Massimiliano Allegri nem bízik a gól nélküli döntetlenben, abban már sokkal inkább, hogy több gólt szereznek, mint a Barcelona. A katalánokat irányító Luis Enrique nyerni utazott Olaszországba.

 

„Ahhoz, hogy továbbjussunk, két nagyszerű mérkőzést kell játszanunk és egy kis szerencsére is szükségünk lesz. A Barcelona az elmúlt hétvégén vereséget szenvedett, de az ilyen típusú meccseken nem szokott hibázni. Nem bízhatunk abban, hogy kétszer is gól nélküli döntetlent játszunk ellene, aztán tizenegyesekkel továbbjutunk” – szögezte le Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője, aki elárulta, hogy Paulo Dybala, Gonzalo Higuaín, a kisebb sérüléséből felépülő Mario Mandzukic, valamint az eltiltástól fenyegetett Juan Cuadrado is bekerül majd a kezdőcsapatba.

„Mind a négyen kezdenek. Amikor egy párharc első mérkőzését hazai pályán játszod, mindig örömteli, ha nem kapsz gólt, de ez kedden nem lesz könnyű, így inkább megpróbálunk eggyel több gólt szerezni, mint a Barcelona” – szögezte le Allegri.

Az olasz szakember hozzátette, napjainkban Lionel Messi a világ legjobb futballistája, de néhány éven belül Dybala és Neymar felnőhet a szintjére.

A 2015-ÖS DÖNTŐ JEGYZŐKÖNYVE
JUVENTUS (olasz)–BARCELONA (spanyol) 1–3 (0–1)
Berlin,
Olimpiai Stadion, 70 442 néző. V: Cakir (török)
JUVENTUS: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 89.) – Marchisio, Pirlo, Pogba – Vidal (Pereyra, 79.) – Tévez, Morata (Llorente, 85.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Nem használt cserék: Storari (kapus), Ogbonna, Padoin, Sturaro
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Rakitic (Mathieu, 91.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) – Messi, Suárez (Pedro, 96.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Nem használt cserék: Bravo (kapus), Bartra, Adriano, Rafinha
Gólszerző: Morata (56.), ill. Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (97.)

A két csapat legutóbb 2015 júniusában találkozott egymással, amikor a Barcelona 3–1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében. A torinóiak kapusa, Gianluigi Buffon nem őriz szép emlékeket arról a találkozóról, ennek ellenére bizakodó a keddi meccs előtt.

„Nem néztem vissza a berlini döntőt, de vannak olyan emlékeim arról a meccsről, amelyek bizakodásra adnak okot számunkra. Sokkal erősebbek voltak nálunk, különösen abból a szempontból, ahogyan hozzáálltak a találkozóhoz. Most már két évvel tapasztaltabbak vagyunk, más mentalitással lépünk pályára az ilyen mérkőzéseken” – mondta Buffon.

„Nem szeretnék tiszteletlen lenni a Barcelona többi játékosával szemben, de ha olyan futballistáid vannak, mint Messi, Luis Suárez és Neymar, akkor nehéz nem a támadásra koncentrálni. Segítik egymást, gólpasszokat adnak egymásnak, élvezik a játékot és a csapatért játszanak, így minden nagyon nehéz az ellenfeleknek. A gyerekeim imádják Messit és Neymart, de ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy jó az ízlésük” – tette hozzá a 39 esztendős kapus.

A Barcelonában Sergio Busquets eltiltás miatt nem léphet pályára, de Gerard Piquének, Ivan Rakiticnek és Neymarnak is figyelnie kell, hiszen újabb sárga lap esetén nem játszhatnának a visszavágón. A katalánokat irányító Luis Enrique ezúttal sem használt nagy szavakat, kijelentette, hogy győzelemre tör csapatával.

„Több Juve-meccset is megnéztem, megpróbálják a pálya minden pontján érvényesíteni az akaratukat. Most is erre készülnek, de erről Allegrit kellene kérdezniük. Én csak a saját csapatom játékáról tudok beszélni. Mint mindig, most is nyerni szeretnénk” – mondta a Barcelona vezetőedzője, aki a 2011–2012-es idényben Olaszországban dolgozott a Roma vezetőedzőjeként.

„A Juve még mindig kiváló csapat, de azt nem tudom megállapítani, hogy gyengébbek vagy jobbak, mint két évvel ezelőtt. Nagyszerű emlékeket őrzök a berlini döntőről, de a keddi mérkőzés egészen más lesz” – zárta mondandóját Luis Enrique.

A Juventus és a Barcelona keddi mérkőzése – a Dortmund–Monaco meccshez hasonlóan – 20.45 órakor kezdődik. Az összecsapást a lengyel Szymon Marciniak vezeti, aki március végén a Portugália–Magyarország világbajnoki selejtezőn tevékenykedett.

BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, 1. mérkőzés
A keddi program
20.45: Juventus–Barcelona (Tv: M4 Sport)
20.45: Borussia Dortmund–Monaco (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
22 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35