BL: megerősített biztonsági intézkedések, barátságos légkör Monacóban

MTI MTIMTI MTI
2017.04.19. 17:30
Megerősített biztonsági intézkedések mellett rendezik meg este az AS Monaco–Borussia Dortmund labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést.

A negyeddöntős párharc visszavágójának biztosítására a 150 helyi rendőr mellé 200 francia érkezik a hercegségbe azután, hogy a múlt heti első találkozót Dortmundban egy nappal el kellett halasztani, mert a hazaiak buszát kedden este robbantásos támadás érte a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy tíz kilométerre.

A monacóiak egygólos előnyéről induló második mérkőzésre mintegy háromezer német szurkolót várnak, akik – amint azt jelezték – hallatni szeretnék a hangjukat. Ez azonban kizárólag a szurkolásra vonatkozik, a légkör barátságosnak ígérkezik. Különösen azután, hogy egy hete a támadás hírére a monacóiak „Dortmund, Dortmund” énekléssel fejezték ki együttérzésüket a Signal Iduna Parkban, később pedig közösségi oldalon a vendég szimpatizánsoknak a hazai szurkolók ajánlottak fel fekhelyet éjszakára.

A barátságot jelzi az is, hogy a Monaco-Matin című helyi lap a címlapján Willkommennel üdvözölte a dortmundi vendégeket.

A múlt keddi támadásban ketten sérültek meg, egy, a busz haladását biztosító rendőr mellett a védő Marc Bartra. A 26 éves spanyol válogatott futballista csuklóját – melyben eltört egy csont – megműtötték, karjából pedig szilánkokat távolítottak el.

A halasztott mérkőzést az AS Monaco 3–2-re megnyerte.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
7 órája

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.24. 19:15
Ezek is érdekelhetik