BL: Hemingway megerősítette a zárt kapus Honvéd-meccseket

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.28. 15:25
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi büntetése miatt a Budapest Honvéd csapatának két hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A bajnokságot szombaton megnyerő kispestiek legutóbb 2013 nyarán szerepelhettek a nemzetközi porondon. Az UEFA ellenőrző és fegyelmi bizottsága a szerb Vojvodina elleni Európa Liga-párharc mindkét mérkőzése kapcsán elmarasztalta a klubot szurkolóinak homofób és rasszista magatartása miatt.

A testület 2013 augusztusában zárt kapussá nyilvánította a Budapest Honvédnak az UEFA által szervezett következő hazai meccsét, illetve életbe léptette azt a 2008 augusztusában hozott szankciót, amely felfüggesztett egy zárt kapus hazai mérkőzést tartalmaz.

Az MTI érdeklődésére a kispesti klub tulajdonosa, George F. Hemingway megerősítette, hogy összesen két találkozót kell nézők nélkül játszania a csapatnak az UEFA által szervezett versenyeken.

A Honvéd lehetséges BL-selejtezős ellenfeleiről itt írtunk bővebben.

Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57
Ezek is érdekelhetik