Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

2026.06.24. 11:21
null
Nyers Ádám inkább az idény második felében kapott játéklehetőséget (Fotó: Kovács Péter)
Információink szerint közel a megállapodás a Honvéd és az MTK Budapest között Nyers Ádám ügyében, a klubok akár már szerdán (ma) hivatalosan is bejelenthetik a támadó átigazolását.

A Nemzeti Sport értesülése szerint a felek közel kerültek a megállapodáshoz, így már szerdán hivatalossá válhat, hogy a 18 éves labdarúgó a kispestiektől az MTK-hoz szerződik.

Az U19-es magyar válogatott Nyers a Honvéd saját nevelésű játékosa, az előző idényben az NB II-ben feljutást kiharcoló kispesti együttes kiegészítő futballistái közé tartozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HONVÉDNÁL
Érkezők: Deian Boldor (román, ETO FC, szabadon igazolhatóként), Pablo García (spanyol, Arenas Club – Spanyolország, szabadon igazolható), Szamosi Ádám (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Somogyi Ádám (Videoton FC Fehérvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:
Távozók: 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Somogyi Ádám (Csehország, MTK, ETO, legutóbb Videoton FC Fehérvár – kölcsönben), Nyers Ádám (MTK Budapest)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debrecen), Hinora Kristóf (Paksi FC), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Horváth Dániel (Kozármisleny, próbajáték), Nyers Ádám (Budapest Honvéd)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Kovács Mátyás (La Louviére – Belgium), Róbert Polievka (szlovák, Dukla Banska Bystrica – Szlovákia), Széles Imre (Szeged-Csanád GA), Szépe János (Kecskeméti TE), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország), 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
12 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
14 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
16 órája

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40