Futsal BL: a Barcelonával került egy csoportba az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.06. 15:03
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában elkészítették a futsal Bajnokok Ligája sorsolását. A magyar bajnok Rába ETO a spanyol FC Barcelonával, a cseh EP Chrudimmal és az olasz Luparensével került össze. A kvartett mérkőzéseit az olasz együttes otthonában rendezik meg október 10. és 15. között.

Az előzetes hírekkel ellentétben az ETO nem a B ágra került, hanem a címvédő Inter Movistart, valamint a 11 legmagasabban rangsorolt klubot és a ranglista 16-tól 19-ig helyééig elhelyezkedő csapatokat felsorakoztató A ágra került. Emiatt a főtáblás küzdelmek során ETO nem lesz házigazda, és Olaszországban kell majd kiharcolnia az elitkörbe jutást.

Az UEFA mindkét ágon négy darab négyes csoportot alakított ki. A B jelzésű ág csoportjaiból csak a csoportelsők jutnak az elitkörbe, míg az A jelzésű kvartettekből az első három helyezett lesz ott a legjobb 16 között.

Az elitkörben négy négyes csoportra bontják a 16 csapatot, a csoportelsők pedig bejutnak a négyes döntőbe.

FŐTÁBLA, A JELZÉSŰ ÁG*
1-es csoport: Kajrat Almati (kazah), FC Dinamo (orosz), Pescara (olasz), Stalitsa Minszk (fehérorosz, rendező)
2-es csoport: Inter FS (spanyol), Dina Moszkva (orosz), Braga/AUUM (portugál), Brezje Maribor (szlovén, rendező)
3-es csoport: Sporting CP (portugál), Ekonomac Kragujevac (szerb, rendező), Nikars Riga (lett), MFC Kherson (ukrán)
4-es csoport: Barcelona (spanyol), EP Chrudim (cseh), Győr (magyar), Luparense (olasz, rendező)

* A mérkőzéseket 2017. október 10. és 15. között rendezik meg, a csoportok első három helyezettje bejut a 16 csapatos elitkörbe.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13