BL: nem Realnak való vidék – megtörik a dortmundi átok?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.25. 22:00
null
Egy évvel ezelőtt a 87. percben még vezetett a Real Madrid, de André Schürrle pontot mentett a Dortmundnak (Fotó: AFP)
Nem állíthatni, hogy Dortmundba nyerni járna a Real Madrid: a keddi lesz a hetedik alkalom, hogy a királyi gárda a német csapat otthonába látogat, eddig három döntetlen és három vereség a spanyolok mérlege.

 

A Marca gyűjtése szerint a Borussia ezzel egyike azon nyolc csapatnak, amely legalább kétszer fogadta a BL-ben a Real Madridot, és még veretlen hazai pályán az előző két kiírást megnyerő spanyolokkal szemben.

A legrosszabb mérlege a Juventus ellen van a 12-szeres BEK/BL-győztesnek, a torinói csapat vendégeként hatszor szerepelt, és eddig öt vereség mellett csupán egy döntetlen jött össze.

Szintén hat nyeretlen összecsapáson van túl Dortmundban az együttes a már említett három döntetlennel és három vereséggel (igaz, tavaly szeptemberben André Schürrle a 87. percben mentette 2–2-re az állást, ott nem sokon múlt az első Real-siker) – de az Olympiakosz otthonában is összejött a három döntetlen, egy vereség mellett.

A Milan a BL-ben két döntetlen mellett egyszer legyőzte a Realt a BL-ben, de még rosszabb az összkép a BEK-et is figyelembe véve, ahol mind a négyszer az olasz csapat győzött.

A Szpartak Moszkva mindkét BL-meccsét megnyerte otthon a királyi gárdával szemben, az Atlético Madrid egy döntetlent és egy győzelmet tud felmutatni – más kérdés, hogy mindkétszer a Real jutott tovább.

További két csapat van, amelyik legalább kétszer fogadta a BL-ben a Realt úgy, hogy egyszer sem kapott ki – igaz, a Lazio és a Manchester City nyerni sem tudott, mindegyik meccs iksszel ért véget.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
20.45:
Sevilla–Maribor
20.45: Szpartak Moszkva–Liverpool (Tv: Sport1)
F-CSOPORT
20.45:
Napoli–Feyenoord
20.45: Manchester City–Sahtar Doneck (Tv: Sport2)
G-CSOPORT
20.45:
Besiktas–RB Leipzig
20.45: Monaco–FC Porto
H-CSOPORT
20.45:
Borussia Dortmund–Real Madrid (Tv: M4 Sport)
20.45: APOEL–Tottenham Hotspur (Tv: Film Mánia)

SZERDÁN
A-CSOPORT
20.45:
FC Basel–Benfica
20.45: CSZKA Moszkva–Manchester United (Tv: Film Mánia)
B-CSOPORT
20.45:
Paris Saint-Germain–Bayern München (Tv: M4 Sport)
20.45: Anderlecht–Celtic
C-CSOPORT
18.00:
Qarabag–AS Roma (Tv: Sport1)
20.45: Atlético Madrid–Chelsea (Tv: Sport2)
D-CSOPORT
20.45:
Sporting CP–FC Barcelona (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Olympiakosz Pireusz

Legfrissebb hírek

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 17:11

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Reistadék kiváló második félidővel verték meg a Buducsnosztot a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.04. 16:05

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15