BL: Igazi csapatmunka volt; a hozzáállás volt a kulcs – Heynckes

2017.12.06. 08:34
null
Jupp Heynckes elégedett volt csapatával (Fotó: AFP)
Jupp Heynckes vezetőedző elismerően nyilatkozott, miután csapata, a Bayern München kedden 3–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában.

 

„Igazi csapatmunka volt! Nagyon jól teljesítettünk, úgy játszottunk, ahogy terveztük. A hozzáállás volt a kulcs, játékosaim nagyon okosan, taktikusan futballoztak” – mondta a játéknap fantasztikus hangulatú rangadója után a német szakvezető. Hozzátette, a PSG nagyszerű támadósora újra és újra helyzeteket teremtett, de csak az egyiket tudta kihasználni.

Szeptember végén Párizsban a francia csapat 3–0-ra nyert, ezért a Bayernnek – amelyet akkor még Carlo Ancelotti irányított – ezúttal négy találattal kellett volna győznie, hogy csoportelsőként jusson a nyolcaddöntőbe.

„A mai teljesítményünk is azt mutatta, hogy a csapat egyre jobbá válik, egyre nagyobb lesz a játékosok önbizalma” – hangsúlyozta a müncheniek mestere, aki elsősorban Franck Ribéry, Kingsley Coman, a kétgólos Corentin Tolisso és Sven Ulreich produkcióját emelte ki.

A csapatkapitány, Franck Ribéry elmondta, örül, hogy két hónap után ismét kezdő lehetett. „Szép és fontos győzelem volt ez számunkra és a szurkolóinknak is. Itthon játszottunk, úgyhogy a presztízs miatt is nyernünk kellett” – vélekedett a francia támadó középpályás.

A sérült Manuel Neuert helyettesítő kapus, Sven Ulreich leszögezte, igyekszik meghálálni, hogy Jupp Heynckes kezdettől fogva bízik benne. „Vissza akartunk vágni az idegenbeli vereségért, és megmutatni, hogy képesek vagyunk annál jobban futballozni. Elég sok dolgom volt, de természetesen elégedett vagyok, ha bizonyíthatom a tudásomat és segíthetek a csapatnak.”

Ulreich hozzátette, a második félidő elején néhány pillanatig nem figyeltek kellőképpen, gólt kaptak, ezzel elszalasztották a csoportelsőség lehetőségét. „Kompaktnak kell lennünk, nem szabad területet adnunk az ellenfélnek, s a helyzeteinket az egyenes kieséses szakaszban is olyan jól kell kihasználnunk, mint most.”

Unai Emery, a PSG vezetőedzője elárulta, az öltözőben mindenki egyetértett azzal, hogy csak félig elégedettek, mert bár teljesítették a legfontosabb célkitűzésüket azzal, hogy a csoport első helyén végeztek, ám vesztesen távoztak a telt házas Allianz Arenából.

„Nagyon kemény csoport volt, hiszen két olyan együttes is szerepelt benne, amely esélyes a végső sikerre. Ma nem érdemeltünk vereséget, de a játékunkkal nem lehetünk elégedettek. Adódtak helyzetek előttünk, de ezeket egy kivétellel nem sikerült gólra váltanunk, különösen Neymar két kihagyott ziccerére gondolok” – magyarázta a szakvezető.

Mint kifejtette, bár az első félidőben nem teljesítettek jól, egy percig sem aggódott, mindvégig bízott csapatában, mert csak néhány apróság miatt nem voltak eredményesek, de a második felvonásra már javultak.

A PSG középpályása, Adrien Rabiot azt emelte ki, hogy jobban kell játszaniuk az ilyen fontos mérkőzésen. „Több jó dolgot csináltunk, de van, amiben még javulnunk kell. Egységesebbnek kell lennünk, ma sok volt az egyéni játék. Amikor csapatként futballoztunk, máris veszélyesebbé váltunk.”

A PSG katari tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi is kritikusan nyilatkozott, mondván, az eredmény és a mutatott játék miatt is csalódott, és ez különösen az első félidőre vonatkozik.

„Nagyszerű játékosaink vannak, nem azért jöttünk ide, hogy három-egyre kikapjunk. Optimista vagyok a jövőt illetően, de játékosaink ma nem adtak ki mindent magukból. Jól fel kell készülni a nyolcaddöntőre, de addig is van mit átgondolni” – szögezte le az üzletember.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

B-CSOPORT
Bayern München (német)–Paris Saint-Germain (francia) 3–1 (Lewandowski 8., Tolisso 37., 69., ill. Mbappé 50.)

Celtic (skót)–Anderlecht (belga) 0–1 (Simunovic 62. – öngól)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 5 – 1 25– 4 +21 15
2. Bayern München 6 5 – 1 13– 6 +7 15
3. Celtic 6 1 – 5 5–18 –13 3
4. Anderlecht 6 1 – 5 2–17 –15 3
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05