BL: Nagyon nagy lehetőség az Európa-liga – Gulácsi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.07. 09:19
Gulácsi Péterrel a soraiban kapott ki hazai pályán a Besiktastól az RB Leipzig a Bajnokok Ligája G-csoportjának utolsó csoportmérkőzésén. A lipcseiek a kvartett harmadik helyén végeztek, így az Európa-ligában folytathatják a szereplést. A magyar kapus az M4 Sport kamerája előtt nyilatkozott a vesztes találkozó után.

„Úgy gondolom, hogy főleg a második félidőben, nagyon jól megtaláltuk a területeket, mögéjük tudtunk kerülni, több helyzetet is kialakítottunk. Kicsit szerencsétlenek voltunk a kapu előtt, talán kicsit nyugodtabbnak kellett volna egy-két esetben maradni, és akkor hamarabb egyenlíthettünk volna.

Összességében nagyon fiatal csapatunk van, rengeteg 19, 20, 21 éves játékos. Nyilván európai szinten a tapasztalatlanság is közrejátszott abban, hogy nem sikerült legalább egy pontot szereznünk, de mi mindig is azt mondtuk erre az évre, hogy ez az első nemzetközi éve a klubnak, minden meccs óriási tapasztalat a csapatnak. Úgy gondolom, nagyon nagy lehetőség, hogy az Európa-ligában tovább tudunk játszani a téli szünet után” – fogalmazott Gulácsi Péter.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
G-CSOPORT

RB Leipzig (német)–Besiktas (török) 1–2 (N. Keita 87., ill. Negredo 10. – 11-esből, Talisca 90.)
FC Porto (portugál)–Monaco (francia) 5–2 (Aboubakar 9., 33., Brahimi 45., Telles 65., Tiquinho 88., ill. Glik 61., Falcao 78.)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Besiktas
6
4
2
–
11– 5
+6
14
2. FC Porto
6
3
1
2
15–10
+5
10
3. RB Leipzig 6 2 1 3 10–11 –1 7
4. Monaco 6 –
2 4 6–16 –10 2
Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12