BL: a Barcelona hisz Iniesta felépülésében, a sajtó kevésbé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.06. 15:04
Az FC Barcelona bízik benne, a spanyol sajtó szerint azonban valóságos csoda lenne, ha Andrés Iniesta, a katalánok világbajnok középpályása felépülne a Chelsea elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő jövő szerdai visszavágójára.

A középpályás vasárnap, az Atlético Madrid ellen 1–0-ra megnyert hazai rangadó első félidejében szenvedett combsérülést, a 36. percben le is kellett cserélni. A spanyol sajtó szerint hasonló sérüléssel minimum két-három hetet szoktak kihagyni a játékosok, a klub és a futballista azonban ennek ellenére bizakodó a visszatérés időpontját illetően.

A bajnokságban veretlenül listavezető katalánok a BL-nyolcaddöntő első, londoni felvonásán 1–1-es döntetlent értek el az angol bajnoki címvédővel szemben.

Iniesta csapattársa, Gerard Piqué ugyancsak nincs százszázalékos állapotban. A katalánok védője hetek óta kisebb térdproblémával küzd – ennek ellenére vállalja a játékot –, az Atlético ellen azonban összerúgott Thomasszal, és egyelőre kérdéses, miként jön rendbe.

A sűrű versenynaptár miatt Ernesto Valverde vezetőedző plusz szabadnapot adott a Barcelona kulcsembereinek. Lionel Messiék felmentést kaptak a keddi edzésről, amelyen így csak nyolc játékos vett részt az első csapat keretéből.

Az együttes szerdán Lleidában a katalán Szuperkupáért mérkőzik meg az Espanyollal – eddig mindkét csapat egy-egy alkalommal nyerte meg a kupát –, a vasárnapi rangadó után a keret a mérkőzés napján találkozik először.

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Andrés Iniesta szelíd tanácsa: Legyenek türelmesek Lamine Yamallal...

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 13:15

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik