BL: a Real „kabalája” vezeti a Bayern elleni visszavágót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.29. 13:56
null
Cüneyt Cakir ebben a BL-szezonban harmadszor dirigálhat Real Madrid-mérkőzést (Fotó: AFP)
A 41 éves Cüneyt Cakir vezeti a Real Madrid–Bayern München visszavágót a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az első mérkőzésen a címvédő spanyolok idegenben 2–1-re nyertek.



A török játékvezető ebben a BL-kiírásban a Bayernnek a PSG elleni, 3–1-es sikerrel záruló csoportmeccsén fújt, a Realnak pedig a Tottenhamtől elszenvedett 3–1-es veresége során, majd a Juventus elleni idegenbeli 3–0-s győzelme alkalmával is, utóbbi a negyeddöntő első felvonása volt.

Cakir a kieséses szakaszban nem rossz előjel a Realnak, hiszen bár tavaly az elődöntő második meccsén 2–1-re kikapott a madridi derbin az Atlético otthonában, így is döntős lett, míg előtte a nyolcaddöntő második találkozóján 3–1-re nyert Nápolyban a királyi gárda az ő vezetése mellett.

A 2015–2016-os elődöntőben a Manchester City otthonában 0–0-ra végzett a Real, majd döntőbe jutott, 2013 márciusában pedig a Manchester United vendégeként aratott 2–1-es siker eredményezett továbbjutást. A 2011–2012-es negyeddöntőben a ciprusi APOEL ellen 5–2-re győztek a blancók Cakir bíráskodása mellett.

A török játékvezető eddig tehát hatszor vezetett mérkőzést a kieséses szakaszban a Realnak, és a madridi gárda mind a hat párharcából továbbjutott!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
KEDD

20.45: Real Madrid–Bayern München (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 2–1
SZERDA
20.45: Roma–Liverpool (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 2–5

Legfrissebb hírek

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

BL: a Bayernt sújtó bírói hibák miatt keseregnek Németországban

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:29

Dembélé beelőzte Mbappét; a PSG a Barcelona gólrekordját ostromolhatja a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:03

Bayern–PSG: ezért nem volt szabálytalan Joao Neves kezezése

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 09:40

Luis Enrique ismét szent földdé tette Münchent a PSG számára – nemzetközi lapszemle

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 09:25
Ezek is érdekelhetik