BL: Seedorf szerint Mourinhóból a Milan csinált nagy edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 13:51
null
Clarence Seedorf szerint José Mourinhóból a Milan csinált nagy edzőt (Fotó: AFP)
Clarence Seedorf, a Deportivo La Coruna vezetőedzője (és a Milan legendája) úgy véli, José Mourinhóból tulajdonképpen az olasz gigász csinált sztármenedzsert.

 

A holland ikon 2002 és 2012 között volt a Milan játékosa. Clarence Seedorf ennek kapcsán felelevenítette aktív pályafutása legfájóbb emlékét.

„A legnagyobb pofon? Amikor a Deportól 4–0-ra kikaptunk – árulta el Seedorf a Fox Sportsnak. – Életem legrosszabb mérkőzése volt, jobban fáj, mint az isztambuli döntő. José Mourinho még meg sem köszönte nekünk, hogy nagyszerű edzőt csináltunk belőle, mivel az akkori Milan hihetetlenül jó volt. Az egy szuper csapat volt, amelynek a Serie A-t és az Olasz Kupát is meg kellett volna nyernie abban a szezonban.”

Mint ismert, 2004. április 7-én az akkor címvédő Milan óriási meglepetésre 4–0-ra kikapott a Deportól a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján azok után, hogy a párharc első mérkőzését 4–1-re megnyerte hazai pályán.

A Depor továbbjutott, s az elődöntőben az akkor még José Mourinho vezette Porto ejtette ki – a portugálok végül a finálét is megnyerték, Mourinho pedig akkor vált igazán elismert szakemberré.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik