Vidi: Gyenge futball, rengeteg probléma – Nikolics

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2018.07.11. 08:24
null
Marko Nikolics szerint a Vidi a második félidőben elvesztette a fonalat Luxemburgban (Fotó: molvidi.hu)
A magyar bajnok Mol Vidi FC kedden a luxemburgi Dudelange vendégeként 1–1-es döntetlennel rajtolt a Bajnokok Ligája selejtezőjében, lássuk, hogyan értékelte a találkozót a két szakvezető.

„Gyengén futballoztunk – mondta a mérkőzés után Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. – Furcsa módon az eredmény nem annyira rossz, de a teljesítményünk sajnos nem volt megfelelő. Már az első félidővel sem voltam elégedett, de utólag azt mondom, az sokkal jobb volt, mint a második."

„Huszti Szabolcs góljának kulcsszerepe lehet a továbbjutás szempontjából – folytatta a szerb szakember. – A második félidő elején nagyon elvesztettük a fonalat, rengeteg problémánk volt, több veszélyes helyzetet is kialakított a luxemburgi csapat, de a legtöbb esetben Kovácsik Ádám védeni tudott. Sokkal gyorsabban kell járatnunk a labdát, és frissebben kell mozognunk a jövő heti összecsapáson."

Nikolics ugyanakkor azt is elmondta, nem jelentett meglepetést számára a Dudelange játéka.

„Felkészültünk az ellenfélből, láttuk, hogy tavaly a ciprusi APOEL is nagyon megszenvedett a luxemburgiakkal.

„A mutatott teljesítmény, az eredmény sem rossz, mert reálisan tükrözi a játék képét. Szervezettek voltunk, megakadályoztuk az ellenfél támadásait, a védelem kimondottan jól dolgozott" – kezdte értékelését a luxemburgiak vezetőedzője, Dino Toppmöller.

„Több helyzetünk volt, mint a magyar csapatnak, de ahhoz, hogy a továbbjutásról komolyan beszélhessünk, a mostaninál sokkal hatékonyabban kell futballoznunk. Jó úton járunk, de mindez hiábavaló, ha nem tudjuk sikeresen befejezni az akcióinkat. Nem lesz könnyű dolgunk a visszavágón, és még jobban kell játszanunk Magyarországon, hogy valós esélyeink legyenek. Természetesen megpróbálunk minél jobban felkészülni a visszavágóra, és megteszünk mindent, hogy megnyerjük mérkőzést” – tette hozzá a hazaiak szakvezetője.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
F91 Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC 1–1 (Mélisse 58., ill. Huszti 42.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Marko Nikolics: Ez egy utazás kezdete, semmiképpen sem a vége

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 07:55

Európa-bajnok játékost idézett futballjával Vitális Milán

Légiósok
2026.08.24. 11:50

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 13:29

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
2026.06.08. 19:35

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02