BL: a Vidi gólszerzője állítja, nem ért kézzel a labdához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.08. 13:20
Mint ismert, a Mol Vidi FC 1–1-es döntetlent játszott a svéd Malmö FF vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első felvonásán. A fehérváriak egyenlítő góljának szerzője, Loic Nego a klub hivatalos honlapjának beszélt többek között találatáról és a párharc visszavágójáról is.



„Ez nem rossz eredmény, de még nem értük el a célunkat, a visszavágó előttünk van. Persze örülünk a döntetlennek, ráadásul idegenben gólt szereztünk, ami nagyon fontos lehet! Remek labdát kaptam Juhász Rolandtól a gól előtt, figyelte a mozgásomat és a védők vonala mögé ívelt. Megküzdöttem a hátvédekkel, akik persze azt kiabálták, hogy kézzel értem a labdához. Nem így történt, hozzám került a labda, amit szerencsére sikerült jól eltalálnom – idézi a molvidi.hu Loic Negót. Természetesen boldog vagyok a gól miatt, de a lényeg az, hogy a csapat jó eredményt ért el! Mindig elmondom, hogy ebben a történetben nem az egyének a fontosak, hanem a csapat. Sokat tettünk kedd este a győzelemért, ami bár nem sikerült, így sem lehetünk elégedetlenek. Le a kalappal mindenki előtt, kezdve Kovácsik Ádámtól egészen azokig, akik csereként álltak be, mindenki hozzátette a magáért a meccshez. Nem olyan gyakran történik meg velünk, hogy csaknem húszezer szurkoló előtt játszunk, de ez nem hatott ránk bénítóan, sőt! Én külön élveztem a helyzetet, szeretek ilyen hangulatban focizni. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón minket is buzdítani fognak a Vidi-drukkerek, akik közül jó néhányan Malmőbe is elkísértek minket, amit külön köszönök! A második mérkőzésen okosan kell játszanunk és akkor továbbjuthatunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

BAJNOKI ÁG, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MALMÖ FF (svéd)–MOL VIDI FC 1–1 (0–0)

Malmö, Nya Malmö Stadion, 17 209 néző. Vezette: Matej Jug (szlovén).
Malmö: J. Dahlin – L. Nielsen, Bengtsson (Brorsson, 31.), Safari – E. Larsson, Traustason (Lewicki, a szünetben), Bachirou, A. Christiansen, Rieks – Antonsson (Gall, 80.), Rosenberg. Vezetőedző: Uwe Rösler.
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov – Kovács I. (Pátkai, 78.), Lazovics (Sz. Scsepovics, 89.) – M. Scsepovics (Varga J., 82.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: A. Christiansen (62.), ill. Nego (71.)

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 14., kedd:

20.00, Felcsút: Mol Vidi FC–Malmö FF (svéd)

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:59

Rossi: Dibusz nem végleg került ki a keretből

Magyar válogatott
2026.05.14. 14:48

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10
Ezek is érdekelhetik