BL: Köszönöm – Kovács Zoltán odaszúrt Dollnak a siker után? – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 07:08
Mint megírtuk, az idegenbeli 1–1 után Felcsúton a gól nélküli döntetlen is elég volt a Mol Vidi FC-nek a Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. A következő körben a görög AEK Athén vár a magyar csapatra, amely ha akkor is továbbjut, a BL, míg ha kiesik, az Európa-liga csoportkörében folytatja. A találkozó után Kovács Zoltán, a székesfehérváriak sportigazgatója vélhetően Thomas Dollnak, a rivális Ferencváros vezetőedzőjének szúrt oda kicsit.

A történet hátteréhez néhány napot vissza kell mennünk az időben – még a Vidi elleni párharcot felvezető sajtótájékoztatón Uwe Rösler, a Malmö német vezetőedzője egyáltalán nem titkolta, hogy honfitársa, Thomas Doll beszámolt neki a magyar bajnokról.beszámolt neki a magyar bajnokról.

„Nagyon jó barátom, Thomas Doll mindent elmondott nekem a Vidiről...” mondta korábban Rösler.

Kovács Zoltán a keddi siker után köszönetet mondott a Mezőkövesdnek, a Debrecennek és az MLSZ-nek, amiért azok a Vidit segítve belementek, hogy módosítsák a címvédő elleni bajnokik időpontját, majd Kovács név nélkül említett mást is:

„Köszönöm azoknak, akik felkészítették a Malmö vezetőedzőjét arra, hogy ki tudjuk verni a csapatát. Remélem, hogy az AEK Athént is ilyen jól felkészíti majd valaki ellenünk.”

Elég egyértelműnek tűnik, hogy Kovács kinek címezte ezeket a sorokat…

A videóban Kovács Zoltán mellett továbbá Juhász Roland és Kovács István is értékelte a párharcot.


BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG
MOL VIDI FC–Malmö FF (svéd) 0–0
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
17 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik