BL: ezért tart ott, ahol – CR megnyerte a trófeát, majd…

Vágólapra másolva!
2018.09.06. 15:25
Emlékeznek még a 2008-as Bajnokok Ligája-döntőre, ugye? Ez volt az a finálé, melyet követően először emelhette fel a serleget a ma már a Juventusban játszó Cristiano Ronaldo. A Manchester United tizenegyespárbajban győzte le a szintén angol Chelsea-t Moszkvában, a portugál sztár a rendes játékidőben betalált, viszont nem tudta gólra váltani a saját tizenegyesét. Végül az MU nyert, de a csapat hazaérkezése után CR első útja az edzőközpontba vezetett.

Cristiano Ronaldo unokatestvére, Nuno Viveiro mesélte el az alábbi esetet a Tuttosportnak.

„Ronaldóval éltem öt évig Manchesterben, felejthetetlen élmény volt. Emlékszel a moszkvai, Chelsea elleni döntőre, amely tizenegyespárbajjal zárult? Tudod, mit csinált Cristiano, miután visszaértünk Manchesterbe? Elment edzeni. Elment edzeni azután, hogy bajnok lett. Bajnokok Ligája-győztes lett huszonhárom évesen, és ilyen ember. Egy igazi madeirai.”

„Ronaldóval éltem öt évig Manchesterben, felejthetetlen élmény volt. Emlékszel a moszkvai, Chelsea elleni döntőre, amely tizenegyespárbajjal zárult? Tudod, mit csinált Cristiano, miután visszaértünk Manchesterbe? Elment edzeni. Elment edzeni azután, hogy bajnok lett. Bajnokok Ligája-győztes lett huszonhárom évesen, és ilyen ember. Egy igazi madeirai.”

Szintén a Tuttosportnak nyilatkozott Ronaldo korábbi erőnléti edzője, Giovanni Mauri, aki hasonló történetet mesélt el.

„Cristiano elit szintű sportoló. Egy világklasszisról beszélünk, aki miután hajnali kettőkor hazaértünk az idegenbeli BL-meccsekről, nem ment azonnal haza. Megállt az edzőközpontnál, és legalább egy óráig különböző regenerációs gyakorlatokat végzett.”

Legfrissebb hírek

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
11 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
2025.12.25. 15:20

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2025.12.25. 11:39

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik