BL: Ez lesz a Hoffenheim történetének legérdekesebb mérkőzése – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 12:05
null
Bár a gólszerzés extra érzés, Szalai számára a csapat a legfontosabb (Fotó: AFP)
Kedden történelmi mérkőzésre készül a Hoffenheim labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája csoportkörében először lép pályára otthon. Az ellenfél az angol bajnok Manchester City lesz, az achtzehn99.de portál Szalai Ádámmal készített interjút.

 

 

Szalai elmondta, hogy nagyon fontos volt a múlt keddi, hannoveri győzelem, mert a korábbi mérkőzéseken kifejezetten szerencsétlenek voltak, ugyanakkor a hétvégi, Leipzig elleni meccsen még olyan teljesítményt sem mutattak.

„Nem igazán érdekelnek a gólok, a lényeg, hogy megfelelő eredményt érjünk el. Persze, a gólszerzés extra érzés, de aki ismer, tudja, hogy számomra a csapat a legfontosabb” – nyilatkozta a magyar válogatott csatár, aki eddig háromszor volt eredményes a Bundesliga 2018–19-es idényében.

A Hoffenheim kedden a Manchester City ellen vívja első hazai mérkőzését a Bajnokok Ligája főtábláján.

„Nagy mérkőzés lesz, hatalmas csapat érkezik, kiváló edzővel a kispadon. Azt hiszem, ez lesz a Hoffenheim történetének egyik legérdekesebb mérkőzése. Pep Guardiola nem azért jön, hogy döntetlent játsszon, és bárki, aki ismeri Julian Nagelsmannt, tudja, hogy ez óriási taktikai harc lesz kettejük között” – tette hozzá.

F-CSOPORT, . FORDULÓ
OKTÓBER 2., KEDD
18:55:
Hoffenheim–Manchester City
21:00: Lyon–Sahtar Doneck

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 1 1 2–1 +1 3
2. Hoffenheim 1 1 2–2 0 1
3. Sahtar Doneck 1 1 2–2 0 1
4. Manchester City 1 1 1–2 –1 0

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46
Ezek is érdekelhetik