BL: elhalasztják az Ajax bajnokiját, hogy a Realra koncentrálhasson

MTI MTIMTI MTI
2019.02.22. 10:39
null
Bajnoki mérkőzést halaszt az Ajax, hogy hatékonyabban készülhessen a Real Madrid ellen (Fotó: AFP)
Az Ajax Amsterdam minden erejével a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharc visszavágójára készülhet majd, mivel sikerült elhalasztatnia a jövő hétvégén esedékes bajnoki mérkőzését.

 

A holland együttes a BL-párharc első mérkőzésén, múlt szerdán 2–1-re kikapott ugyan a legutóbbi három kiírásban győztes Real Madridtól, de az amszterdami mérkőzés jelentős részében jobban futballozott ellenfelénél. Emiatt is vélik úgy a klub vezetői, hogy a hazai vereség ellenére van még némi esély a negyeddöntőbe kerülés kiharcolására, ami 2003 óta nem sikerült a csapatnak.

Az Ajaxnak – amely a holland bajnokságban jelenleg a második helyen áll a PSV Eindhoventől négy ponttal lemaradva – a Zwolle ellen kellett volna pályára lépnie jövő szombaton, három nappal a BL-visszavágó előtt. A szövetség azonban hozzájárult a kérvényéhez, és március 13-ra napolta el a bajnoki találkozót.

A klub közleményben kért elnézését a drukkereitől a módosításért, egyúttal reményét fejezte ki, hogy megértik ennek okát.

„Az Ajax tisztában van azzal, hogy az új – hétközi – játéknap nem ideális a szurkolóknak. Minden egyéb alternatíva kivitelezhetetlennek bizonyult különböző olyan okok miatt, melyekre az Ajaxnak sajnos nincs ráhatása” – áll a tájékoztatásban.

A klub jelezte, hogy kárpótolja azokat a bérleteseket, akik a hétközi mérkőzésre nem tudnak kilátogatni.

Legfrissebb hírek

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
2026.06.14. 16:23

A spanyol élvonaltól búcsúzó csapat edzőjét nevezték ki az Ajax élére – hivatalos

Minden más foci
2026.06.03. 08:55

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13
Ezek is érdekelhetik