Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Bergamóban a Kajrat szerzett vezetést, a második félidő elején Marc Gual egy kontra végén, ziccerben gurított a bal alsóba. A kazahok azonban nem bírták ki a nyomást, Nikola Krsztovics egyenlített, az Atalanta otthon tartott egy pontot. 1–1
A Mohamed Szalahhal felálló Trabzonspor kevesebb mint negyedóra után hátrányba került, Lukas Kübler vágott be közelről egy lecsorgót. A török csapat a második félidőben alaposan beszorította a Freiburgot, de egyenlíteni nem tudott, így már nem hibátlan és nem is veretlen a Kl-ben. 0–1
Az Ajax kiütötte az első félidő végén emberhátrányba kerülő Midtjyllandot, miután a szünetben még 1–1 volt az állás. Kiemelendő a 32-szeres izraeli válogatott Oszkar Gluh, aki a gólja mellett két gólpasszt adott, míg Tolu Arokodare a dupláján túl osztott ki egy asszisztot. 1–6
A Köbenhavn Németh Hunorral a kezdőjében (aki a 84. percig volt a pályán), a mérkőzés első negyedében egy tizenegyes- és egy öngóllal került előnybe, de az első fél óra végén szépítettek a grúzok. A szünetben beállt Markgráf Ákos is a dán együttesbe, aki a 73. percben sárga lapot kapott, csapata pedig megőrizte előnyét. 2–1
Hibátlan maradt a Lugano, a Monaco, a Panathinaikosz és a Twente is.
KONFERENCIALIGA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
AGF (dán)–Braga (portugál) 0–0
Atalanta (olasz)–Kajrat (kazah) 1–1 (Krsztovics 62., ill. Gual 53.)
Midtjylland (dán)–Ajax (holland) 1–6 (Etim 28., ill. Arokodare 9., 52., Wijndal 59., Klaassen 67., Gluh 74., M. Leonardo 82.)
Kiállítva: Wätjen (43., Midtjylland)
Thun (svájci)–Hearts (skót) 3–1 (McCart 22. – öngól, Labeau 34., Dursun 57., ill. Findlay 82.)
Crvena zvezda (szerb)–Inter Club d'Escaldes (andorrai) 2–1 (Lucsics 80., J. Díaz 90+2. – öngól, ill. Arellano 62.)
Kiállítva: Katai (35.), ill. Berlanga (51.)
KuPS (finn)–Gent (belga) 0–0
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Hajduk Split (horvát) 1–0 (Hadzikadunic 89. – öngól)
Mjällby (svéd)–Borac Banja Luka (bosznia-hercegovinai) 2–0 (Bergström 54., Engaard 88.)
Trabzonspor (török)–Freiburg (német) 0–1 (Kübler 14.)
Monaco (francia)–Nordsjaelland (dán) 2–0 (Detourbet 33., Abline 90+1.)
FC Köbenhavn (dán)–Iberia (grúz) 2–1 (Elyounoussi 19. – 11-esből, Selimovic 22. – öngól, ill. Dzagania 30.)
Lugano (svájci)–Kauno Zalgiris (litván) 3–0 (Cimignani 11., Alioszki 24., D. Dos Santos 32.)
Twente (holland)–Pafosz (ciprusi) 3–1 (Nijstad 62., Örjasaeter 76., Weidmann 82., ill. Lele 39.)
Kiállítva: Lele (64.)
Getafe (spanyol)–Brighton (angol) 0–1 (Yalcouyé 64.)
Sint-Truiden (belga)–Brann (norvég) 1–1 (Isivatari 48., ill. Mathisen 79.)
Panathinaikosz (görög)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–1 (Calabria 41., Taborda 68., ill. D. Almeida 44.)
Riga (lett)–Jablonec (cseh) 1–1 (R. Ramires 34. – 11-esből, ill. Nebyla 49.)
Universitatea Craiova (román)–Egnatia (albán) 2–0 (Cicaldau 24., Bancu 32.)
Kiállítva: Bitri (84., Egnatia)









