Gépkorszak – Malonyai Péter jegyzete

Ami engem illet, kifejezetten felháborítónak tartom, hogy már megint több szó esik a pálya tartozékairól, mint a játékról. Mindkét szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős meccset követően méltatlanul erős téma a bíráskodás, különösen a videobíró, s gyengébb, hogyan sikerült például a Manchester Unitednek túljutnia a minden szempontból esélyesebb Paris St. Germainen. Itt és most legyen elég annyi, hogy megérdemelten.

Miközben megint kiderült, hogy rossz irányt vett a pálya igazságszolgáltatása.

A gép megint legyőzte az embert.

Make love not war – hirdette a hatvanas évek ifjúsága a háború ellen tiltakozva, Make love, not VAR – született meg a remix, amivel teljes mértékben egyetértek. Mert a szerelem valóban fontosabb, mint a fegyverek dörgése, a valódi érzelmeket, az érzékelést pedig már nehogy különféle kütyüktől tegyék függővé – egy játéknál. (A fordításom itt szabad, de a célt szolgálja.)

A kamrájukban ülő gépembereket nekem nem tudják eladni azzal, hogy közbejöttükkel kiszűrhető a tévedés. Inkább azt érzem, ami meglehetősen gyakran tetten érhető a futballbíróknál: lehet akár aranyból is a sípjuk, az irigység ott van bennük, hogy hiába vezetik ki a csapatokat, nem ők a főszereplők. Mi tagadás, emberi vonás, sajnos esetükben az is, hogy folyamatosan lobbiznak, ágálnak, nyomulnak a fény felé. Nem volt még olyan rég, amikor egy bíró, két partjelző felállásban szidhatta őket a lelátó népe, azóta a zászlós emberből asszisztens lett, az alapvonalra is állítottak két ítészt, tartalékuk már korábban is volt, most pedig a videókhoz rendelnek változó mennyiségű kollégát – esete, bajnoksága, tornája válogatja, mennyit, ha átlagban ötöt számolok, már vannak, lehetnek annyian, mint egy futballcsapat.

És a döntések most sem megfellebbezhetetlenek, amit nehéz elviselni úgy, hogy szinte kiveszett mögülük az ember. Ha a bíró (az egy) téved, belefér, amióta csak világ a (futball)világ, ám most már elkenhető a felelősség, sőt rákenhető a gépre, amelynek előnyeit a stadion népe nem látja. Egy-egy esetet követően jegelni kénytelen örömét, bánatát, indulatát egészen addig, amíg a gépházból ráolvasással meg nem győzik a döntéshozót.

Itt tartunk.

Csak abban bízhatunk, hogy valamikor, a nem oly távoli jövőben a világfutball urai már nem tudván mit kitalálni jódolgukban világgá kürtölik: „Jön az emberbíró!”

És minden kezdődik elölről.