Házi átok – Vincze András jegyzete
A focirovatban van nekünk egy saját, prímán működő házi átkunk: ha valamit megírunk, annak tuti az ellenkezője történik. Számos eset, történet, nyilatkozatszelet bizonyítja, hogy nincs csalás, nincs ámítás, ha itt és most papírra vetem, hogy nem lesz – mondjuk – Újpesten edzőváltás, akkor bizony lesz. És akkor máris helyben vagyunk: azért „újpestezek”, mert hallom, olvasom, elkezdődött a cöcögés, hogy nem úgy megy a játék, meg nem így rúgják a gólokat a csatárok, a védekezés pedig harmatos, valamint az eltelt tizenkét forduló sodrásában az edző sem rajzolta fel a „mindentismegnyerünktaktikát” a táblára.
Ami tagadhatatlan: a Megyeri úton ugyanaz a mantra, mint körülbelül tizennégy kilométerrel arrébb a fővárosban, az Üllői úton, mármint, hogy lila-fehérben futballozva maximum még egy szín látszik a horizonton: az arany. Az ezüst még úgy-ahogy, a bronz pedig épphogy csak, ami pedig ezután következik, az maga az éjfekete szomorúság. No, hát ennek a tételnek az ismeretében még a bajnoki rajt előtt egy interjú keretében hünnyögtünk is néhány mondatot Dárdai Pállal, hogy vajon a magyar klubfociban honos szurkolói elvárások mennyire követik le a valóságot. A korábbi remek labdarúgóból és későbbi agyonszeretett szövetségi kapitányból lett újpesti sportigazgató a maga határozott, Herthában pallérozott őszinteségével elmondta, a profi fociban is vannak stációk, nem úgy van, hogy a szépen felfejlesztett klubépületből ránéznek a gyepre, és hipp-hopp, már ott is van a verhetetlen csapat, az edző pedig csupa győzelmi szimfóniát vezényel le a kispadról. Dárdai ennek tükrében erre az évre dobogóközeli szereplést, jövőre éremre esélyes labdarúgást, s csak azt követően egy-két évre mondott bajnoki címért versenyben lévő csapatot, s hozzátette, a szép ívű fejlődéshez az Újpest mögé türelmes, kitartó drukkerezrekre is szükség lesz, olyan nézőtéri hangulatra, amelyben előfordulhat az is, hogy a vesztes meccsek után is lesznek, akik hisznek a valódi klub- és csapatépítésben.
Nem cifrázom itt tovább, mert a szentimentalizmus távol áll a magyar focivalóságtól, nálunk még anno a klasszis játékosokat is tudták szidni, a Megyeri úton Bene Ferenc, az Üllőin Albert Flórián is megkapta a magáét, s ha már a hajdani zseniket sem kímélte a kritika, akkor mit várhatunk az enyhén szólva is botladozó jelenben.
Arra azért nem fogadnék, hogy kedd reggel milyen hírre nyitom a szemem, de ha minden igaz, akkor semmi olyasmi nem került papírra, amire a mindennek az ellenkezőjét megvalósító átkunk rávethetné magát – azt azonban megkockáztatom, hogy a 2026–2027-es bajnokság végén nem lesz bajnok az Újpest (azért az utolsó fordulót követően lapozzunk majd vissza ugyanide, ugyanehhez a mondathoz…).
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
