BL: Lovrencsics nagyon nehéz visszavágóra számít

2019.07.10. 22:37
null
Lovrencsics Gergőéknek nem volt egyszerű dolguk a saját kapujuk előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a bolgár Ludogorecet a Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének első mérkőzésén. A meccset követően a Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő értékelt az M4 Sportnak.

Sajnálom, hogy gólt kaptunk, de a csapat erejét mutatja, hogy a második félidőben tudtuk folytatni, és ráerőltettük az akaratunkat az ellenfélre – kezdte mérkőzés utáni értékelését Lovrencsics Gergő.Az első félidő utolsó negyedórájában valami oknál fogva kiengedtünk, és gólt kaptunk. Az utolsó pillanatokig be voltunk szorítva, nagyon nehéz visszavágó vár ránk. A Ludogorec jó csapat, kreatív, gyors támadókkal, semmi sem lehetetlen, most mi vagyunk előnyben.”

Az FTC csapatkapitánya kiemelte, örül annak, hogy az előző idény mentalitása az új játékosokra is átragadt, és reméli, hogy most megtapasztalták, milyen a Groupama Arénában ilyen közönség előtt pályára lépni.

A két vezetőedző véleményét itt olvashatják!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Ludogorec(bolgár) 2–1 (Nguen 6., Zubkov 65., ill. Swierczok 31.)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 115 néző. Vezette:Smulevics(izraeli)

A gólok

Legfrissebb hírek

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
11 órája

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
19 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
21 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:41

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54
Ezek is érdekelhetik