BL: annyi tizenegyest rúgtak, hogy eltűnt a gyep a pályáról – kép

T. M.T. M.
2019.08.14. 13:57
null
Nem volt könnyű dolguk a tizenegyest elvégző játékosoknak (Fotó: bild.de)
Mint beszámoltunk róla, az FC Köbenhavn–Crvena zvezda Bajnokok Ligája-selejtezőn tizenegyespárbajt követően a szerbek jutottak a playoffkörbe. A rúgások egyáltalán nem mentek könnyedén, a teljesen elhasználódott büntetőpontra ugyanis valakinek csak a labda elhelyezése mintegy fél percig tartott.

Miután az első, belgrádi mérkőzéshez hasonlóan Dániában is 1–1-es döntetlen született, majd a kétszer 15 perces ráadásban sem esett gól, tizenegyespárbaj következett a visszavágón.

Az eső áztatta pályán már mérkőzés közben is akadtak problémái a játékosoknak, ám a tizenegyesek minden addigi gondot tetőztek. Már az első rúgásoknál is érződött, nincs könnyű dolguk a végrehajtóknak, ám a maratoni, több mint 20 percig tartó tizenegyespárbajban a végére már teljesen elhasználódott a gyep, és a büntetőpont felfestését egy barnás sárfolt vette át.

A 22. tizenegyest elhibázta az FC Köbenhavn támadója, Jonas Wind, így a Crvena zvezda jutott a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörébe.

A teljes tizenegyespárbajt ITT tudja megnézni.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
FC Köbenhavn (dán)–Crvena zvezda (szerb) 1–1
(N'Doye 45., ill. Boakye 17.) – 11-esekkel 6–7
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 2–2-es összesítéssel, 11-esekkel

Legfrissebb hírek

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
9 órája

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

BL-résztvevő csapatot győzött le a DVSC női kézilabdacsapata, az ETO lesz az ellenfele a döntőben

Kézilabda
2026.08.21. 21:55

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
2026.08.14. 16:56

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37