BL, F-csoport: kis híján meglepte a cseh bajnok az Intert

I. M.I. M.
2019.09.17. 20:50
null
A Slavia Praha meglepte az Intert a csoportkör első fordulójában (Fotó: AFP)
Kis híján meglepetéssel indult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének csoportköre: az Internazionale hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Slavia Prahával, amely sokáig vezetett. A milánóiak a ráadáspercekben tudtak csak egyenlíteni.

Mondhatni, kötelező győzelemként várhatta a mérkőzést az Inter, a fogadóirodáknál 1.60 körüli szorzóval adták a milánói sikert előzetesen. Fontos is lett volna a három pont az olasz csapatnak, hiszen a Slavia Praha mellett a Barcelona és a Borussia Dortmund a másik két ellenfél a csoportban. Az Internél Romelu Lukaku ott volt a kezdőben kisebb hátsérülése után, Alexis Sánchez ezúttal is kispados volt.

A prágaiak nem kezdtek megilletődötten, szépen járatták a labdát saját térfelükön, igaz, az Inter letámadása néhányszor eredményes volt. Az igazi helyzetek a hazaiak előtt adódtak: Stefan de Vrij fejelt fölé az ötösről Stefano Sensi beadása után, majd Lautaro Martínez lőtt nem sokkal mellé. A hajrában De Vrij ismét fejjel veszélyeztetett, de a vendégek kapusa hárított, így a szünetben 0–0-t mutatott a San Siro eredményjelzője.

Egészen a 64. percig: jobb oldali prágai támadást követően Samir Handanovic bravúrosan védett egy bal alsóba tartó kísérletet, a kipattanóra azonban Peter Olayinka lecsapott, és közvetlen közelről a hálóba lőtt a tehetetlen szlovén kapus fölött (0–1).

Sokáig úgy tűnt, hogy a Slavia elviheti a három pontot az Inter otthonából, de a nyolcperces hosszabbítás második percében egyenlíteni tudott a házigazda. Sensi szabadrúgása nyomán a labda jó 20 méterről a lécen csattant, a kipattanót Nicolo Barella pedig a hálóba pattintotta (1–1).

A hátralévő percekben nyomott az Inter, Lukaku hat méterről fejelhetett üresen, de Ondrej Kolar kapus óriási bravúrral védett, ezzel megmentett egy pontot a Slaviának.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 1–1 (Barella 92., ill. Olayinka 64.)
21.00: Borussia Dortmund (német)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57