Barcelona: Nem társalgunk sokat Messivel – Griezmann

2019.10.02. 14:03
null
Griezmann már nagyon várja az Inter elleni BL-meccset (Fotó: Marca)
Antoine Griezmann, a Barcelona futballistája az Inter elleni BL-meccs előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt a Lionel Messivel való kapcsolatáról, a Bajnokok Ligája megnyeréséről, illetve arról, milyen lesz ellenfélként játszania Diego Godínnal szemben.

 

„Az az igazság, hogy nem társalgunk sokat, mivel egyikünk sem az a beszédes típus, ez pedig megnehezíti a kommunikációt. Még meg kell ismernünk egymást, de jó irányba haladunk” – mondta beismerően Griezmann a sajtótájékoztatón.

A francia csatár arról is beszélt, hogyan érzi magát Katalóniában.

„Egyelőre minden rendben, jól érzem magam Barcelonában. Ugyanakkor tudom, hogy a pályán nyújtott teljesítményemnek javulnia kell. Többször szükséges közbeavatkoznom, valamint a szélsőjátékomnak fejlődnie kell. Magabiztos vagyok, de még hiányzik egy-két dolog, hogy a legjobb Griezmannt lássák itt az emberek” – folytatta a világbajnok támadó.

A Barca futballistája szerint Antonio Conte kiváló edző, csapatának a maximumot kell nyújtania, hogy legyőzze a milánói együttest. A BL-találkozók számára mindig különlegesek, már alig várja, hogy a Camp Nouban, hazai közönség előtt lépjen pályára. Griezmann azt is elárulta, egy álma válna valóra, ha megnyerné a Bajnokok Ligáját.

„Természetesen ahogyan mindenkinek, úgy nekem is az álmaim között szerepel, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Most azonban csak arra kell koncentrálnunk, hogy megverjük az Intert és begyűjtsük a három pontot” – tette hozzá Griezmann.

A világbajnokság óta először nézhet farkasszemet korábbi klubtársával, Diego Godínnal.

„Nagyon furcsa volt ellene játszani a vébén, most már talán nem lesz annyira. Nagyszerű barátomnak tartom, ő a kislányom keresztapja is. Azt hiszem, tudom, hogyan cselezzem ki!” – jegyezte meg viccesen a 28 éves labdarúgó.

Jó hír a Barcelona számára, hogy Lionel Messi és Ousmane Dembéléis bevethető lesz a szerdai találkozón, azonban a katalánok kénytelenek nélkülözni Samuel Umtitit, Jordi Albát és Ansu Fatit. A másik oldalon Antonio Conte nem számíthat Romelu Lukakura.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT

18.55: Genk (belga)–Napoli (olasz) (Tv: Spíler1)
21.00: Liverpool (angol)–Salzburg (osztrák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
18.55: Slavia Praha (cseh)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
21.00:
RB Leipzig (német)–Lyon (francia) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Zenit (orosz)–Benfica (portugál)
H-CSOPORT
21.00: Lille (francia)–Chelsea (angol)
21.00: Valencia (spanyol)–Ajax (holland)

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
Tegnap, 9:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19