Női BL: Marozsán csapattársa történelmet írt, a Lyon és a Wolfsburg is a nyolc között

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 21:32
null
Ada Hegerberg a budapesti BL-döntőben májusban triplázott (Fotó: Török Attila, archív)
Jakabfi Zsanett csapata, a VfL Wolfsburg, Marozsán Dzsenifer együttese, a címvédő Olympique Lyon, valamint a Bayern München és a legutóbb döntős FC Barcelona is kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé a női labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon a 4–0-s idegenbeli siker után hazai pályán 7–0-ra verte meg a dán Fortuna Hjörringet. A magyar származású középpályásnak ezúttal csendes meccse volt – a 77. percben, 4–0-s állásnál le is cserélték –, norvég csapattársa, Ada Hegerberg ellenben duplázott, így 53 találatával, Anja Mittagot lehagyva, immár egyedüliként a női BL történetének legeredményesebb játékosa.

Az örökrangsor negyedik helyezettje, Eugénie Le Sommer (46, Lyon) szintén betalált a szerda esti mérkőzésen.

Jakabfi Zsanett a 72. percig volt a pályán a holland Twentét vendégségben is legyőző Wolfsburgban, és szintén kettős győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe a Bayern München, valamint a legutóbbi idényben döntős FC Barcelona.

Kiharcolta a továbbjutást a spanyol bajnoki címvédő Atlético Madrid is, így a sorozat történetében először két spanyol csapat is bejutott a legjobb nyolc közé.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Twente (holland)–VfL Wolfsburg (német) 0–1
Wolfsburg: Jakabfi Zsanett a 72. percig volt a pályán.
Továbbjutott: a Wolfsburg, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel


Olympique Lyon (francia)–Fortuna Hjörring (dán) 7–0
Lyon: Marozsán Dzsenifert a 77. percben lecserélték.
Továbbjutott: a Lyon, kettős győzelemmel, 11–0-s összesítéssel


FK Minszk (fehérorosz)–FC Barcelona (spanyol) 1–3
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel

Bayern München (német)–BIIK Kazjgurt (kazah) 2–0
Továbbjutott: a Bayern München, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel

Atlético Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 2–1
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 3–2-es összesítéssel

Október 31., csütörtök
20.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Breidablik (izlandi) (4–0)
20.30: Arsenal (angol)–Slavia Praha (cseh) (5–2)
20.30: Glasgow City (skót)–Bröndby (dán) (2–0)
Zárójelben az első mérkőzés eredményét tüntettük fel.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
9 órája

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
10 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
12 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik