BL: „Ne feledkezzünk meg róla, igazi legenda” – Klopp ismét sziporkázott

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 09:28
null
Jürgen Klopp szokáshoz híven jó kedvűen nyilatkozott (Fotó: AFP)
Kedd este a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool a belga Genket látja vendégül a legrangosabb európai kupasorozatban. Jürgen Klopp, az angol együttes menedzsere a meccset felvezető sajtótájékoztatón emlékezetesen nyilatkozott – több szempontból is.

 

Egy újságíró kiemelte, a Genk sok kiváló labdarúgót nevelt ki a közelmúltban. Ilyen többek között például Kevin De Bruyne, Kalidou Koulibaly vagy Wilfred Ndidi.

„Divock Origi! – vágott közbe Klopp. Ne feledkezzünk meg róla! Mellesleg egy Liverpool-legenda is. Elég népszerű errefelé…”

B/R Football on Twitter

Don't forget Divock Origi" https://t.co/OYjssFhRMk



 

Valóban, a 24 esztendős belga válogatott támadó – aki az előző idényben a BL elődöntőjében és döntőjében is betalált – tizenhat éves koráig a Genkben nevelkedett, onnan került a Lille-hez, majd később a Poolhoz.

A német szakembert arról is kérdezték, mit szól Pep Guardiola, a rivális Manchester City trénerének véleményéhez, miszerint Sadio Mané gyakran színészkedik a mérkőzéseken.

A szenegáli futballista a Premier League legutóbbi fordulójában sárga lapot kapott, mert feldobta magát.

„Most nincs kedvem a Cityről beszélni. Nem vagyok benne biztos, hogy Pep Sadióról beszélt vagy a csapatunkról általánosságban. Sadio nem színész. Az Aston Villa ellen megrúgták és elesett. Lehet, nem ért tizenegyest, de volt kontakt. Csak a Genkről vagy magunkról szeretnék beszélgetni. Nem akarok olajat önteni a tűzre” – mondta Klopp.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ – a keddi program

E-CSOPORT
21.00:
Napoli (olasz)–FC Salzburg (osztrák) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Liverpool (angol)–Genk (belga) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
18.55:
FCBarcelona (spanyol)–Slavia Praha (cseh) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Borussia Dortmund (német)–Internazionale (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.55:
Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympique Lyon (francia)–Benfica (portugál)
H-CSOPORT
21.00: Chelsea (angol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Valencia (spanyol)–Lille (francia)

Csoportállások itt!

Legfrissebb hírek

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Jürgen Klopp szerint nem ő, hanem Arne Slot vezeti ki a gödörből a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.10.21. 10:37

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik