BL: zárt kapus lesz a Barcelona–Napoli nyolcaddöntő is

T. I.T. I.
2020.03.10. 10:56
null
A Camp Nou a 2017-es, Las Palmas elleni zárt kapus mérkőzésen (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a katalán kormánnyal és az Európai Labdarúgó-szövetséggel közösen meghozott döntés értelmében a jövő heti, Napoli elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját is zárt kapuk mögött, üres lelátók előtt kell lejátszani.

 

A két klub vezetőivel közösen megtartott egyeztetésen többek között Óscar Grau vezérigazgató és Ramón Condal csapatorvos képviselte a katalánokat. Emellett a katalán kormányzat egészségügyi szervei is kifejtették nézőpontjukat.

Nem ez az első BL-találkozó, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendeznek meg: a kedd esti Valencia–Atalanta és a szerdai PSG–Dortmund meccset is nézők nélkül játsszák le.

Az Európa-ligában a nyolcaddöntős párosítások első meccsei közül most csütörtökön az Internazionale–Getafe és az Olimpiakosz–Wolverhampton Wanderers, míg jövő csütörtökön a Sevilla–AS Roma lesz biztosan zárt kapus.



LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
Március 18., szerda

21.00: FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen
Napoli (olasz)–Barcelona (spanyol) 1–1 (Mertens 30., ill. Griezmann 57.)
Legfrissebb hírek

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
18 órája

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38