Videó: amikor Milito duplája BL-győzelmet hozott az Internek

2020.05.23. 22:45
null
Milito duplája BL-győzelmet ért Madridban (Fotó: AFP)
Habár egyre több az élő sportesemény, úgy döntöttünk, ismét előveszünk egy emlékezetes jelenetet. Ezúttal a 2010-es Bajnokok Ligája-döntő kerül terítékre, amelyen a kulcsszereplő Diego Milito volt!

 

A José Mourinho-féle Inter a Louis van Gaal által irányított Bayern Münchennel csapott össze a 2009–2010-es idényt lezáró fináléban. A milánóiak többek között a Chelsea-t és a Barcelonát is búcsúztatták a döntő felé vezető úton – utóbbival már a csoportkörben is találkoztak –, míg a bajorok a Juventust és a Manchester Unitedet is felülmúlták.

A madridi Santiago Bernabéuban rendezett döntőben végül egy argentin volt a főszereplő: Diego Milito először a 35. percben köszönt be Wesley Sneijder passza után, majd ugyanennyi perccel később Daniel Van Buytent forgatta meg, és rúgta a kapuba a második gólt. A Bayern nem tudott válaszolni, így az Inter története harmadik BEK/BL-győzelmét is bezsebelte. Nem meglepő módon az UEFA-nál ő lett a meccs embere.

Vélhetően még sokan emlékeznek rá: a milánói klub a 2009–2010-es idényben az olasz bajnokságot és a kupát is megszerezte, így első – és azóta is egyetlen – olasz csapatként triplázni tudott.

 

Inter on Twitter

The coolest head in Madrid: El Principe #BayernInter #Timeless2010 #FORZAINTER https://t.co/0EtTCuVNwt

Inter on Twitter

| MILITO MAGIC The Argentine's th goal of the season, and quite possibly the best of the lot #BayernInter #Timeless2010 #FORZAINTER https://t.co/tRYFWqxyXF

Inter on Twitter

The first Italian team to win the Treble. The Italian team to win the Treble. Timeless. #BayernInter #Timeless2010 #FORZAINTER https://t.co/BLaPdg0n38




 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
5 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
14 órája

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28