FTC: Orosz Pál nagyobb ellenállást várt a svéd bajnoktól

MTI MTIMTI MTI
2020.08.20. 19:23
null
Orosz Pál szerint több tényező is az FTC mellett szól a Celtic elleni BL-párharcban (Fotó: Tumbász Hédi)
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója több kreativitást várt a Djurgarden együttesétől, amelyet a Ferencváros szerda este 2–0-ra legyőzött a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

A sportvezető csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, ennek ellenére nem volt könnyű az összecsapás, de azok után, hogy a riválisnál kifejezetten örültek, hogy az FTC-t kapták a sorsoláson, azt gondolta, nagyobb játékerőt képvisel a svéd bajnok.

„Óriási megkönnyebbülés, hogy túljutottunk az első feladaton, és külön öröm, hogy a folytatásban a Celtickel találkozunk” – utalt Orosz Pál a jövő szerdai, 51-szeres skót bajnokkal szembeni glasgow-i ütközetre.

Meglátása szerint az, hogy a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a gyengébb csapatnak kedvezhet, és az is a Ferencvárost segíti, hogy a zárt kapus rendezés miatt nem lesz 60 ezer hazai fanatikus a Celtic Parkban.

Elmondta, kedden utaznak Skóciába, ahol este a mérkőzés helyszínén edzenek, az összecsapás után pedig egyből utaznak haza.

„A Fradinál az európai szövetség protokolljától függetlenül is hetente kétszer végzünk mindenkin koronavírustesztet, és ez, bár nem kellemes, már-már a mindennapi rutin részévé vált” – jelentette ki Orosz Pál, hozzátéve, mivel Skócia jelenleg sárga besorolású országnak számít, a hazaérkezést követően ismét azonnal tesztelnek mindenkit, kétszer is.

Az esetleges újabb erősítésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, „tervezni nem tervezik”, de a játékoskeret kialakítása sohasem lezárt folyamat, és ha lesz jó lehetőségük akár eladói, akár vevői oldalon, azzal élni fognak.

„Úgy látom, egyben van a keret, jól sikerültek az igazolásaink, most csak a következő meccsre koncentrálunk” – tette hozzá.

A Ferencváros legközelebb jövő szerdán lép pályára, ugyanis a szombati, Diósgyőr elleni NB I-es összecsapását elhalasztotta a magyar szövetség.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
22 órája

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Halott a futballromantika? Hajrában szerzett gólokkal védte meg bajnoki címét a Celtic, elmaradt a Hearts csodatétele

Minden más foci
2026.05.16. 15:57

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Lenny Joseph: Nem kell foglalkozni a zajokkal, kritikákkal

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:19
Ezek is érdekelhetik