Reflektorfényben – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2020.08.20. 22:04


Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatai a Fradinak, de egyet aludva a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre az maradt meg bennem, hogy magától értetődően győzte le a Djurgardent. Amiben persze benne van, hogy megérdemelten jutott tovább, s az is, hogy a játékosok képesek voltak érvényre juttatni akaratukat.
Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatai a Fradinak, de egyet aludva a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre az maradt meg bennem, hogy magától értetődően győzte le a Djurgardent. Amiben persze benne van, hogy megérdemelten jutott tovább, s az is, hogy a játékosok képesek voltak érvényre juttatni akaratukat.

Az edzői nyilatkozatok mindig árulkodóak – ezúttal is. A vesztes félnél gyakran tetten érhető némi ellentmondás, ezúttal Kim Bergstrand szolgáltatott rá bizonyítékot. Elmondta ugyanis, hogy egyáltalán nem lepte meg őt a Ferencváros, majd hozzátette, nem tudtak mit kezdeni a gyors játékosaival. Tehát mégis szolgált neki váratlannal a Fradi, ha mással nem, hát azzal, hogy a gyors játékosok gyorsabbak voltak, mint ahogy várta.

Ami kiemelendő, mert valóban sok múlott a sebességen. Tokmac második góljánál mindenképpen, de az első találatánál is, megspékelve azzal, hogy gondolkodásban is fürgébb volt, mint a körülötte lévő svédek, hiszen magabiztos labdaszerzés után lódult neki.

Gyorsaság és azonnali reakció – kulcselemek a mai futballban. A Fradi játékosai ezúttal mindkettőben kitettek magukért, ráadásul a svéd bajnok ellen, márpedig az ország futballját jegyzik Európában. Kétségtelen, akiben mocorog valami a klasszisból, egyből vándorbotot vesz a kezébe, ám valahonnan jönnie kell, ezt ne feledjük. És azt se, hogy mindig azt kell legyőznie egy-egy csapatnak, akit ellenfélül rendel a sors(olás), ezt csak arra, hogy sokan legyintenek: nem hitték volna, hogy ennyire gyenge a svéd futball. Nos, inkább úgy fogalmaznék, hogy a szerdai BL-selejtező tükrében a magyar ennyivel jobb. Ami persze nem feledteti, hogy a skandináv válogatottnak jóval dicsőbb a mutatója az elmúlt évtizedekben, mint a miénk.

De most a klubfutballnak van szezonja nálunk, élen a Fradival. És azzal, hogy a következő kanyarban reflektorfénybe kerül a csapat, ellenfele, a Celtic jóvoltából mindenképpen. A skót klub 51. bajnoki címét ünnepelhette a vírusszünet kihirdetésekor, és egyébként is a futball őshazáját képviseli, ami még ma is rang. A vetélytársánál 12 esztendővel később alapított Ferencváros 31 bajnokságnál tart, ami szintén tekintélyt parancsoló, de ezek csupán számok. Amikor elhangzik a kezdő sípszó, semmit sem érnek, annál inkább a Fradi szerdai erényeként említett gyorsaság – testben és lélekben.

A látottak alapján mondom, hogy – kiegészítve Szerhij Rebrovot – a magyar bajnoknak úgy nincs veszítenivalója, hogy – van.

Ez nem ellentmondás – a látszat ellenére.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
14 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik