BL: Újabb norvég futballkaland ért véget Magyarországon – lapszemle

2020.09.30. 08:37
null
Csalódottan értékelt a norvég sajtó a búcsú után (Fotó: Török Attila)
Kedden bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe a Ferencváros, a zöld-fehérek az idegenbeli 3–3 után a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszottak a norvég Moldéval. A találkozót követően a norvég sajtó csalódottan értékelte a látottakat.

 

Milliárdos bevétel, pontok, dátumok – amit az FTC-sikerről tudni kell
Így ünnepeltek a Ferencváros szurkolói – képgaléria
Rebrov: Fogtam a fejem, mert tudom, mennyi munka van mögöttünk
Dibusz: Elképesztő érzelmek szabadultak fel
Videó: ez megint behallatszott – így szurkoltak és ünnepeltek a Fradi-drukkerek
FTC–Molde: egy különleges este, futballünnep – képgaléria

„Egy cipőtalpnyi hiányzott”– vélekedett a Molde kiesésével kapcsolatban az Aftenposten, amely kiemeli, hogy a norvég együttesnek idegenben is megvoltak a lehetőségei, ám Dibusz Dénes kifogott rajta, így az alakulatnak maradt az Európa-liga csoportköre.

A portál idézi Eirik Hestadot, aki nagy helyzetet hagyott ki: a 25 éves támadó úgy véli, a párharc két mérkőzésén egyértelműen a Molde játszott jobban.

„El vagyunk keseredve. Életünk esélyét szalasztottuk el, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába. A játékunkra nem lehet panasz, de kicsit talán sokáig tiszteltük az ellenfelet, és így nem sikerült eleget tennünk a továbbjutáshoz. A labdarúgás ilyen, apró különbségek döntenek. Úgy gondolom, a két meccsen összességében mi voltunk a jobbak.”

Hestad hozzátette, hogy a kihagyott helyzete minden bizonnyal örökre kísérteni fogja.

Az Aftenposten kitér a ferencvárosi szurkolókra is, akik a Groupama Aréna elől segítették a magyar csapatot.

„Lenyűgözőek voltak. Remek hangulatot varázsoltak, nem is lehetett látni őket, mégis nagy segítséget nyújtottak a hazaiaknak.”

„Oda a BL-álmai a sokat rontó Moldénak”– ez már a Tv2 csatorna címe.

„Csak egy győzelem kellett volna, ami százmilliókat ért volna a klubnak. Diadal nincs, ugyanakkor a Moldénak így is van oka az örömre.”

A Tv2 a gárda edzőjét, Erling Moe-t idézi, aki szerint sokat tettek a továbbjutásért, de így is hiányzott némi plusz. Mint a portál írja, a ferencvárosi védelem többször is hanyag volt, ám a Molde képtelen volt büntetni a hibákat.

„Az elpuskázott helyzetek miatt oda a Molde BL-esélyei”– vélekedik a vg.no.

„Az elmúlt évek során ez volt a második alkalom, hogy a norvég álmok Magyarországon hiúsulnak meg. A Moldénak megvoltak a helyzetei, de »Tokmac Nguen és társai« összetörték a Bl-csoportkörről szőtt álmokat.”

A portál a Tv2-höz hasonlóan kitért arra, hogy a kieséssel járó Európa-liga-csoportkör is több mint 100 millió koronát jelent a klubnak. A vg.no hozzáteszi: a kedd esti találkozó mind a két csapat számára nehéz meccs volt, az FTC-n és a Moldén is érződött a nagy nyomás és az abból fakadó idegesség, ami rá is nyomta a bélyegét a mutatott játékra.

Martin Busk, a Nettavisen munkatársa Hestadhoz hasonlóan úgy látta, hogy a budapesti visszavágón a Molde volt a jobb, ám a kihagyott helyzetek sokba kerültek a vendégeknek.

Busk is kiemelte a ferencvárosi szurkolókat, akiknek a buzdítását a leírása szerint még a televízión keresztül is nagyon jól lehetett hallani.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROS–MOLDE FK (norvég) 0–0
Budapest,
Groupama Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Kuipers (holland)
Ferencváros:Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Botka, Heister – Sigér D. (Laidouni, 79.), Haratin, Somália (A. Frimpong, 87.) – Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Molde:Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain (Omoijuanfo, 83.) – E. Hestad, Wolff Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) – L. James.Vezetőedző:Erling Moe

Továbbjutott:aFerencváros,3–3-mal, idegenben szerzett több góllal.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
4 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
2026.09.26. 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28