Rebrov: Mindegy, ki kezd a Barcelonában, nagyon erős csapat lesz

BORBÉLY LÁSZLÓ (Barcelona)BORBÉLY LÁSZLÓ (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 18:21
Szerhij Rebrov véleménye szerint bármilyen felállásban lép pályára a Barcelona kedden a Ferencváros ellen, remek együttessel néznek majd farkasszemet, Tokmac Nguen pedig saját csapata leírásánál arról beszélt, hogy a támadók bármelyik gárda ellen képesek lehetnek meglepetést szerezni.
A barcelonai Kubala-szobor – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Török Attila)
A barcelonai Kubala-szobor – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Török Attila)

 

Cikkünk folyamatosan frissül...

 

A sajtótájékoztatón először a zöld-fehérek ukrán vezetőedzőjét faggatták az újságírók, és természetesen szóba kerültek a Dinamo Kijevvel játékosként átélt szép sikerek a katalánok ellen. Rebrov elmondása szerint anno a kemény munka volt a „titok” és most a Ferencvárosnál is ebben hisznek. Hozzátette, rendkívül fontos a jó kezdés, hiszen ez megnyugtathatja majd az eleinte biztosan izgatottabb játékosokat.

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a kedvenc Barcelona elleni emléke, nem adott meg konkrét meccset válaszul, de reméli, futballistáinak a keddi ütközet lesz a legkedvesebb emlék eddigi pályafutásuk során.

„Minden BL-meccs nagy emlék. A leglényegesebb, hogy a holnapi mérkőzésen szerzett tapasztalat és élmény legyen a legjobb. Nagyon örülünk, hogy topcsapatok ellen játszhatunk, és ha sikerülne jó eredményt elérni ilyen együttesek ellen, az büszkévé tenne minket.”

Abban a tréner és a norvég támadó is egyetértett, hogy ezen a találkozón a riválishoz kell alkalmazkodni.

„Nekünk kell alkalmazkodnunk, ez teljesen másfajta küzdelem lesz, mint az eddigiek. Idegenben játszunk, és sok labdarúgónknak nincs még BL-tapasztalata” – mondta Rebrov.

„Természetesen, alkalmazkodnunk kell a Barca futballjához. Teljesen különböző lesz, mint a magyar bajnokság” – válaszolta a hasonló kérdésre később Tokmac Nguen.

Rebrov szerint bármilyen felállásban játszik a Barcelona, pokoli erős csapat lesz (Fotó: Szabó Miklós)
Rebrov szerint bármilyen felállásban játszik a Barcelona, pokoli erős csapat lesz (Fotó: Szabó Miklós)

A Barcelonánál történt változásokkal kapcsolatban a magyar bajnok edzője kiemelte, hogy az új játékosok agresszívabbnak tűnnek a visszatámadás során.

Többször is szóba került, hogy az ellenfél a hétvégi, Real Madrid elleni el Clásico előtt mennyire tartalékosan állhat fel a keddi BL-összecsapáson.

„A Barcelonánál szinte nincs különbség a kezdő tizenegy és a kispad között, mindegy, ki van a pályán, rendkívül erős gárdáról beszélünk. A Barca a BL egyik fő esélyesének számít – mondta Rebrov, majd a hazai „el Clásicóra” is kitért. – Számunkra is derbi jön, az Újpest elleni meccs nekünk olyan, mint nekik a Real Madrid elleni. Nem tudjuk, kik játszanak holnap a katalánoknál, de biztos vagyok benne, hogy nagyon erős csapat lesz.”

Rebrovot saját alakulatának erősségeiről is faggatták; elmondása szerint a csapategység a kulcs, nincsenek sztárok, viszont nagyon keményen küzdenek közösen a cél érdekében.

„Ez egy új sorozat, remélhetőleg jól képviseljük a bajnokságot. Felszabadult, jó játékot kell mutatnunk.”

Tokmac Nguen a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, rendkívül boldog volt, amikor megtudta, hogy a Camp Nouban is pályára léphetnek.

„Nagyon örültem neki, hogy a Barcelonával és a Juventusszal is találkozunk, nem sok ember mondhatja el, hogy a BL-csoportkörben játszhat Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapatával is.”

A norvég futballistát az ellenfél védekezéséről és saját erősségéről is kérdezték.

„Jó támadóink vannak, akik bármelyik gárda ellen képesek meglepetést szerezni. Több csapatnak is bebizonyítottuk ezt. Ami engem illet, valószínűleg tudják rólam, hogy gyors vagyok, figyelni fognak a sebességemre. Nagyon jó védősorra kell készülnünk Piquéék ellen.”

Az idényt 10 tétmeccsen hét góllal és két gólpasszal kezdő szélső épp a meccs napján tölti be a 27. életévét. És hogy mi lenne a legszebb születésnapi ajándék?

„A legjobb az lenne, ha győznénk, de már a pontszerzés is nagyon szép volna – ugyanakkor most nem a születésnapommal foglalkozom.”

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS (zárt kapuk mögött; Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n

A G-csoportban szereplő csapatok BL-be nevezett kereteit itt olvashatja!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) és Török Attila (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
6 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
19 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
19 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
21 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04
Ezek is érdekelhetik