PSG: Sok kérdést tettünk fel magunknak – Lőw Zsolt

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
2020.10.22. 08:24
null
Honfitársunknak, Lőw Zsoltnak felemás érzései vannak a PSG keddi veresége miatt (Fotó: Imago Images)
Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője szerint még nem szabad krízisről beszélni, az ő feladtuk felrázni a labdarúgókat a Manchester Unitedtól kedden elszenvedett vereség után.

Marcus Rashford a Paris Saint-Germain réme. A Manchester United támadója tavaly márciusban már elkeserítette a franciákat, amikor a BL-nyolcaddöntő-visszavágón a 94. percben tizenegyesből talált a kapuba. Az utolsó pillanatokban diadalmaskodott az angol alakulat 3–1-re, és 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal jutott tovább.

Noha kedd este „csupán” a csoportkör első fordulójában találkoztak a csapatok, közös történelmük alapján joggal lehetett parázs összecsapásra számítani. A kiegyenlített erők küzdelmét hozó mérkőzésen Bruno Fernandes megismételt tizenegyesből szerzett vezetést a vendégeknek – az elsőt hiába hárította Keylor Navas, a PSG kapusa elmozdult a vonalról a lövés előtt –, majd Anthony Martial csúsztatta a labdát a saját kapujába a második félidőben. Talán már sokan elkönyvelték az 1–1-es döntetlent, amikor ismét Marcus Rashford lépett elő megmentőként a 87. percben, és pontos lövésének köszönhetően értékes pontokkal gazdagodott a Manchester United. A látottakkal nem volt elégedett Thomas Tuchel vezetőedző, aki párizsi szerepvállalása során még nem látta ilyen gyengén futballozni sajátjait, mint az első fél­időben.

„Nem erre számítottunk, nemcsak az eredmény miatt fájó a vereség, hanem a mutatott játék is hagy kívánnivalót maga után  – nyilatkozta lapunk megkeresésére Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője. – Sérülések is nehezítették a felkészülésünket, de nem szeretném erre fogni, megvizsgáljuk az okokat, ilyenkor alaposan átgondoljuk, mit tehettünk volna másképp. A második félidő jobban sikerült, taktikai hadrendet váltottunk, de még így is túl sok lehetőséget hagytunk a riválisunknak. Felemás érzéseim vannak, furcsaságok is történtek a pályán. Idrissa Gueye a szünetben közölte, nem tudja folytatni a mérkőzést, és bevallom őszintén, nem tetszett, hogy Keylor Navas védését követően Bruno Fernandes megismételhette a tizenegyest. Ne azon vitatkozzunk már, hogy a kapusunk lába elhagyta-e egy centivel a gólvonalat vagy sem, a labdarúgás szépségét mindig az érzelmek és azonnali döntések mutatták meg, a VAR megfosztja ezektől a sportot. Gyakran túlzónak érzem a külső beavatkozást, mesterségessé teszi a játékot, ugyanakkor elfogadjuk a szabályokat – a bíró így döntött.”

A PSG a jelenlegi idényben harmadik meccsét veszítette el, legutóbb a 2010–2011-es évadban rajtolt hasonlóan rosszul. Krízisbe került az együttes?

„Úgy gondolom, hogy az első vereségünk alkalmával nem érheti szó a ház elejét, mert a legerősebb kezdőcsapatunkból nyolc futballistánk sem játszott koronavírusos megbetegedés miatt a Lens ellen – folytatta a párizsi klub 41 esztendős szakembere. – A fiataljainkkal játszottunk egy jót, majd a lelkes újonc megvert minket egy góllal. A Marseille ellen több lehetőséget kidolgoztunk, elképesztő mezőfölényben voltunk, a teljesítményünkre nem lehetett panasz, természetesen az eredménnyel csakugyan nem voltunk elégedettek. A keddi vereség meglepett minket, sok kérdést tettünk fel magunknak, ezeket minél hamarabb meg kell válaszolnunk. Erőltetett menetnek nézünk elébe, talán nem is baj, hogy egymást érik a meccsek, mert így könnyebben fel lehet rázni a játékosainkat. A mi feladatunk kivezetni őket a gödörből.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
H-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol) 1–2
Párizs, Parc des Princes. Vezette: Antonio Mateu Lahoz
PSG:Navas – Florenzi (Dagba, 78.), Diallo, Kimpembe, Kurzawa (Bakker, 86.) – A. Herrera (Rafinha, 78.), Danilo Pereira, Gueye (Kean, a szünetben) – Di María (Sarabia, 86.), Neymar, Mbappé. Vezetőedző: Thomas Tuchel.
MANCHESTER UNITED: De Gea – Wan-Bissaka, Tuanzebe, Lindelöf, Shaw – Fred, McTominay – Rashford, Bruno Fernandes (Van de Beek, 88.), Alex Telles (Pogba, 67.) – Martial (James, 88.). Vezetőedző: Ole Gunnar Solksjaer.
Gólszerző:Martial (53. – öngól), ill. Bruno Fernandes (23. – 11-esből), Rashford (87.)

RB Leipzig (német)–Istanbul Basaksehir (török) 2–0 (Angelino 16., 20.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 1 1 – – 2–0 +2 3
2. Manchester United 1 1 – – 2–1 +1 3
3. Paris SG 1 – – 1 1–2 –1 0
4. Istanbul Basaksehir 1 – – 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45