BL: Lőw Zsoltéknak már hozott szerencsét a Juve–Fradi bírója

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.24. 07:31
null
Daniel Siebert nem sok BL-tapasztalattal bír, eddig csak három főtáblás meccset vezetett (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalán közölte, hogy a Ferencváros torinói Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését Daniel Siebert vezeti. Magyar csapat meccsén még nem bíráskodott a német játékvezető, de némi magyar vonatkozást azért találtunk.

 

A 36 éves bíró nem sok BL-tapasztalattal büszkélkedhet, eddig ugyanis csak három főtáblás meccset, valamint öt selejtezőt vezetett. 2012 óta tagja a Bundesliga-keretnek, hat éve tevékenykedik a nemzetközi porondon is.

Magyar csapat találkozóján még nem működött közre, honfitársaink közül a PSG másodedzőjének, Lőw Zsoltnak lehetnek emlékei róla, hiszen Siebert bíráskodott a tavaly októberi FC Bruges–Paris Saint-Germain BL-összecsapáson (0–5).

A tanár végzettségű játékvezető munkáját Jan Seidel és Rafael Foltyn segíti.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csillag Péter, Határ Dávid (szöveg), Pusztai Viola (videó) és Árvai Károly (fotó)

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

G-CSOPORT
21.00:
Juventus (olasz)–Ferencváros(Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Barcelona (spanyol) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 3 3 9– 2 +7 9
2. Juventus 3 2 1 6– 3 +3 6
3. Dinamo Kijev 3 1 2 3– 6 –3 1
4. FERENCVÁROS 3 1 2 4–11 –7 1

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik