FTC: Rebrov kapta a BL-bevétel 20 százalékát – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 17:24
null
Rebrov nem csak szakmailag profitált az FTC BL-csoportkörbe juttatásával (Fotó: Török Attila)
Az ukrán sport.ua értesülése szerint a Bajnokok Ligája G-csoportját az utolsó helyen záró Ferencvárosi TC vezetőedzője, Szerhij Rebrov megkapta a csapat nemzetközi szerepléséből származó bevételének 20 százalékát, azaz több mint egymilliárd forinttal gazdagodott.

 

A sport.ua azt írja, a Ferencváros és Szerhij Rebrov közötti megállapodás alapján a csapat nemzetközi szerepléséből származó bevételének 20 százaléka a vezetőedzőt illeti, így az FTC trénere a BL-kiesést követően hárommillió euróban, azaz több mint egymilliárd forintban részesült.

Az információt alátámaszthatja az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál lapunknak adott októberi interjúja. A sportvezetőt munkatársunk megkérdezte, igazak-e azok a pletykák, amelyek szerint Szerhij Rebrov alapfizetése nem magas, ám ha a csapat bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, nagy összegű prémiumban részesülhet.

Az FTC Zrt. vezérigazgatója válaszában elmondta, nem kíván konkrét összegekről beszélni, de hozzátette: „az az elvünk, hogy akinek szerepe van a pénz megkeresésében, az kapjon is belőle”.

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor az ukrán vezetőedző 2018-as szerződtetésekor ennél még konkrétabban utalt a Rebrovval megkötött megállapodásra.

„Ami az első fizetési igénye volt, annyit mi nem tudunk adni. A második ajánlat már az volt, mi lenne akkor, ha a BL- vagy El-főtáblás szereplés esetén kapna kiemelkedő prémiumot. Mi erre mondtuk, hogy rendben! Ha sikerül, akkor nagyon sokat fog keresni – de akkor keressen is.”

Mint ismert, Rebrov irányításával a Ferencváros 1995 után ismét bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol egy döntetlennel és öt vereséggel a csoport utolsó helyén végzett.

A cikk arra is kitér, az ukrán mester vélhetően „kinőtte” a Ferencvárost, így elképzelhető, hogy a következő idényben már a magyarnál jóval erősebb bajnokságban, egy tavaszi nemzetközi kupaszereplésre nagyobb eséllyel pályázó csapat irányítását veheti át.

Az információkkal kapcsolatban kerestük az FTC-t, ám a klub nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Legfrissebb hírek

Keane: Ha ezt a meccset nem nyerjük meg, nem is tudom, mit csináltam volna

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

A Ferencváros szerződést hosszabbított Robbie Keane-nel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 18:01

Egyszerre taktikai előny és szakmai fejtörés a csatárbőség a Fradinál

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 11:00

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40

Számmisztika helyett lelkiismeret – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 23:30

„Bárány Donát legnagyobb erőssége, hogy a semmiből gólt tud rúgni”

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 19:52

Robbie Keane: Buta hibák miatt kaptunk ki

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 18:47
Ezek is érdekelhetik