BL: a PSG edzője a Chelsea-t tartja a fő favoritnak

V. J.V. J.
2021.10.14. 16:05
null
A PSG edzője nem csapatát tartja a BL-címre legesélyesebbnek (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettino, a Paris Saint-Germain argentin vezetőedzője szerint a címvédő Chelsea a legfőbb esélyese a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani kiírásának.

 

A szakember a madridi sportnapilapnak, a Marcának nyilatkozva saját csapata kilátásait illetően azt mondta, hogy számukra „álom a BL-győzelem és nem kötelesség”, de szavai szerint a PSG is „az egyik jelölt a végső sikerre”.

Mauricio Pochettino úgy látja, a Chelsea nemcsak azért favorit, mert az angol együttes a legutóbbi győztese a sorozatnak, hanem mert „sok pénzt fektettek be”, talán többet is, mint a PSG.

A francia együttes eddigi legjobb BL-eredményeként a 2019–2020-as idényben döntőbe jutott, ahol 1–0-ra kikapott a Bayern Münchentől. A mostani idényben két meccsen szerzett négy ponttal az első helyen áll az A jelű csoportban úgy, hogy a belga FC Bruges-zsel 1–1-es döntetlent játszott, a Manchester Cityt pedig 2–0-ra legyőzte. A kvartett negyedik tagjával, a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató német Leipziggel a francia fővárosban, kedden vívja első mérkőzését.

BL: az A-csoport állása
1. Paris SG 2 1 1 0 3–1 +2 4
2. FC Bruges 2 1 1 0 3–2 +1 4
3. Manchester City 2 1 0 1 6–5 +1 3
4. RB Leipzig 2 0 0 2 4–8 –4 0

 

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Pochettino szerint a Chelsea egyik bajnoki címét a Tottenhamnek kellene adni

Angol labdarúgás
2026.09.10. 16:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24