BL: Lehet, hét védővel állunk fel, hogy Messit megállítsuk – Marsch

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 09:59
null
Pochettino (Fotó: AFP)
Párizsban szerezné meg az első pontjait a német RB Leipzig a Bajnokok Ligája csoportkörében. Jesse Marsch, a lipcsei klub vezetőedzője szerint a PSG-é a világ legjobb támadósora. Mauricio Pochettino, a franciák trénere szeretne a csoport első helyén maradni.

 

„A Lepzignek és nekünk is győznünk kell – idézi a PSG honlapja Mauricio Pochettinót. – Szeretnénk a csoport első helyén maradni. Ellenfelünk roppant agresszív, s tele van minőségi futballistával. Nehéz mérkőzés lesz, olykor nagyon szervezetten kell védekeznünk. Óvatosnak kell lennünk labdabirtoklás közben, mert a gyors ellentámadások miatt bajba kerülhetünk. Ezt a meccset az dönti el, mi történik, amikor valaki elveszíti a labdát.”

A párizsiak vezetőedzője nem számíthat az eltiltott Ángel Di Maríára. Neymar, Sergio Ramos és Leandro Paredes sérült, valamint Keylor Navas és Mauro Icardi játéka kérdéses.

Lionel Messi és Kylian Mbappé valószínűleg kezdő lesz. A hétfői sajtótájékoztatón Pochettinótól megkérdezték, ki az első számú végrehajtó a tizenegyeseknél.

„Világklasszis játékosokról beszélünk, akik ezt meg tudják egymással beszélni. Mindannyian hatékonyak, ők döntik el, ki lövi. A világ legjobb labdarúgói között nincs hierarchia” – tette hozzá az argentin szakember.

Marsch (Fotó: AFP)
Marsch (Fotó: AFP)

„A számok nem hazudnak: pontokat kell szereznünk – olvasható az RB Leipzig hivatalos oldalán Jesse Marsch nyilatkozata. – A PSG remek csapat, talán övé a világ a legjobb támadósora. Óriási kihívás elé nézünk, ám ez nagy lehetőség, hogy bravúrt érjünk el. Elszántan és magabiztosan kell készülnünk.”

Az amerikai edzőt Messiről, Neymarról és Mbappéról is faggatták.

„E három játékos képességei megkérdőjelezhetetlenek, s az is világos, imádnak együtt játszani. Messi neve kihagyhatatlan, ha a világ legjobb labdarúgóját keressük. Lehet, hogy hét védővel állunk fel, hogy Messit megállítsuk – mondta nevetve Marsch. – Komolyra fordítva a szót, vannak jó védőink, ám csapatként kell jól védekeznünk. S persze szükségünk van a nagyszerű kapusunkra, Gulácsi Péterre is.”

„A PSG ellen nem könnyű irányítani a játékot, szinte mindenki az átmenetekre fókuszál a párizsi együttes ellen. Mi is így teszünk majd. Fontosak lehetnek a rögzített szituációk, a mostani idényben jól teljesítünk e téren.”

A Leipzigben sérülés miatt nem játszik Dani Olmo, Marcel Halstenberg és Brian Brobbey. Az UEFA honlapja szerint Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik egyaránt kezdő lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
18.45:
FC Bruges (belga)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00: FCPorto (portugál)–Milan (olasz)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT

18.45: Besiktas (török)–Sporting CP (portugál)
21.00: Ajax (holland)–Borussia Dortmund (német)
D-CSOPORT
21.00: Internazionale (olasz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol), Kijev (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik