BL: a Barcának nyernie kell a Benfica ellen, ha nem akar bajba kerülni

K. T. I.K. T. I.
2021.11.23. 09:47
null
Xavi igyekszik optimizmust csepegtetni játékosaiba (Fotó: AFP)
„Nehéz helyzetben vagyunk” – jelentette ki a Benfica elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsre készülő FC Barcelona vezetőedzője, Xavi. A katalán szakember ennek ellenére is igyekszik optimizmust csepegtetni játékosaiba, akik a portugálok legyőzésével biztos továbbjutók lennének, egy esetleges vereséggel viszont kisebb csodára lenne szükségük a tavaszi egyenes kieséses szakasz eléréséhez. Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője is tudja, jóval nehezebb meccs vár az együttesére, mint a két klub előző csörtéje volt, amikor a portugál csapat simán nyert.

 

Már hétfőn jelentkeztünk a Bajnokok Ligája csoportkörének hajrájához érkezve szokásosnak mondható logikai és matematikai példatárunkkal, azaz a lehetséges továbbjutási forgatókönyveket összegző cikkünkkel. A BL-idényt két nagy pofonnal kezdő Barca a Dinamo Kijev oda-vissza legyőzésével visszahozta magát a továbbjutásért folyó harcba, ugyanakkor még mindig nem érezheti magát biztonságban: sőt, a papírforma alapján a kedd esti, Benfica elleni mérkőzés igazi mindent vagy semmit játéknak ígérkezik a katalánoknak. Ha győznek, biztosan a legjobb 16 közé kerülnek, ha viszont kikapnak, úgy lépéshátrányba kerülnek a portugálokkal szemben, ezt a lépéshátrányt pedig úgy kellene ledolgozniuk, hogy a Benfica a csoportutolsónak ígérkező Dinamóval játszik az utolsó körben, míg a Barca az eddig dominánsnak bizonyuló, a Camp Nouban egy sima hármast gurító Bayern München otthonába látogat.

„Nehéz helyzetben vagyunk a Bayern és a Benfica elleni vereség miatt, de ezzel a helyzettel is szembe kell néznünk. Nyernünk kell legalább egy meccset a hátralévő kettőből – idézte az uefa.com a kiélezett helyzettel tisztában lévő edzőt, Xavit. Igaz, ahogyan fent is írtuk, az FC Barcelona szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy melyik riválisát győzi le… – Optimistának és bátraknak kell lennünk, bíznunk a támadójátékunkban és akkor tovább tudunk jutni a csoportból.”

„A meccs döntő lesz számunkra, és szerencsére nagy önbizalommal vághatunk neki – vette át a szót a hétfői sajtótájékoztatón Xavitól a bekk, Jordi Alba. Nyerni akarunk. Portugáliában sok helyzetünk volt, de ezekkel nem tudtunk élni. Tisztában vagyunk a Benfica erényeivel, készen kell állnunk az ellentámadásaikra, még ha tudjuk is, hogy nehéz dolgunk lesz. Ki kell használnunk, hogy otthon, a szurkolóink előtt játszhatunk. Az ő támogatásukkal remélhetőleg meglesz a győzelem!”

„Kétségtelenül nehezebb lesz, mint Portugáliában – tekintett előre a Benfica mestere, Jorge Jesus.– De nem adhatunk alább a játékról alkotott elképzelésünkből, ugyanúgy kell hozzáállnunk a meccshez. A Barcelonában még mindig megvan a kellő minőség, hogy a labdát megtartva kibújjon bármilyen nyomás alól. De meg kell próbálnunk. Tudjuk, hogy mikor kell kicsit jobban megnyomni a játékot, és mikor érdemes kicsit visszább lépni.”

Más jellegű meccs vár a Dinamo Kijevre és a Bayern Münchenre. A bajorok már biztos továbbjutók, míg az ukránok számára legfeljebb a Benfica spanyolországi győzelme adhat apró esélyt a második helyre, reálisabb, hogy a Barca portugálok elleni meccsének vesztesével küzdenek meg az Európa-ligás tavaszi folytatással kecsegtető harmadik helyért.

A Bayern München ezzel szemben egyetlen pont megszerzésével biztosíthatja a csoportelsőségét is.

„A Bajnokok Ligája mindig fontos, mindegy, milyen helyzetben állunk, hogy esetleg már megvan a továbbjutás. Annyiból szerencsés a helyzet, hogy már nem kell nyomást éreznünk magunkon, a kívülről jövő elvárások mindig nagyon magasak ennél a klubnál. Most az a fontos, hogy megfelelő választ adjunk a hétvégén, az Augsburg ellen történtekre” – mondta a bajorok nyáron kinevezett vezetőedzője, Julian Nagelsmann, visszautalva a Bundesliga 15. helyén álló Augsburg otthonában elszenvedett vereségre.

A tréner elárulta, Kingsley Comanra és Marcel Sabitzerre nem számíthat a mérkőzésen.

„Azon vagyok, hogy a negatív gondolatokat pozitív energiákká alakítsam át és így kimásszak a gödörből. Egészséges vagyok és érzem, jó helyen vagyok a megfelelő pillanatban. Tényleg jó fizikai állapotban érzem magamat. Szeretném megragadni a momentumot” – ígért jó játékot a szurkolóknak az elmúlt hónapokban többször kritizált német szélső, az idény elején még kisebb szívproblémákkal is operált, Coman hiányában szinte posztrivális nélkül maradt balszélső, Leroy Sané.

5. FORDULÓ
NOVEMBER 23., KEDD
E-CSOPORT
18.45:
Dinamo Kijev–Bayern München
21.00: FCBarcelona–Benfica

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 4 4

17–2 +15 12
2. Barcelona 4 2
2 2–6 –4 6
3. Benfica 4 1 1 2 5–9 –4 4
4. Dinamo Kijev4
13 0–7 –7 1

 

Legfrissebb hírek

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:10

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 14:29

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 07:55

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53
Ezek is érdekelhetik